Nagyvilág

A fapadosoké lesz Európa

ryanair fapados (ryaniar, fapados járat, túrista)
ryanair fapados (ryaniar, fapados járat, túrista)

Az easyJet szerint a diszkont-légitársaságok hamarosan domináns szerepre tesznek szert az európai légiközlekedésben.

Az olyan hagyományos társaságok, mint a Lufthansa, a British Airways vagy az Air France-KLM lépésről lépésre kivonulnak a piacról, és átadják helyüket az alacsony jegyárakkal operáló diszkonttársaságoknak – mondta Carolyn McCall az easyJet vezérigazgatója a Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfői számában megjelent interjúban. “Öt éven belül a közeli viszonylatokat szinte kizárólag diszkonttársaságok szolgálják majd ki” – jelentette ki.

Másfél éve nincs Malév, de lesz-e Sólyom?

Az ágazat gyökeres átalakulás előtt áll a magas olajárak miatt: mélyreható konszolidációra lehet számítani, ami nem feltétlenül vezet majd csődökhöz, hanem sokkal inkább szövetségek kötéséhez és összeolvadásokhoz – mutatott rá a légitársaság vezérigazgatója. A brit easyJet a második legnagyobb európai diszkontlégitársaság az ír Ryanair után.

Az easyJet 195 gépből álló flottája 134 célállomást szolgál ki. 2012-ben a társaság 3,854 milliárd font (4,5 milliárd euró) értékesítési árbevétel után 317 millió font üzleti eredményt és 255 millió font nyereséget ért el.

A Ryanair 303 gépből álló flottája 180 célállomást szolgál ki. A társaság 2012-ben 4,325 milliárd euró forgalom után 683 millió euró üzleti eredményt és 374 millió euró nyereséget ért el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik