Gazdaság

Külföldi hatásra esett a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 572,55 pontos, 2,22 százalékos csökkenéssel, 25 255,19 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 19,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. A Mol és az OTP esése húzta lefelé az indexet, míg a Magyar Telekom és a Richter enyhe erősödéssel zárt.

A külföldi negatív hangulat határozta meg alapvetően a pénteki kereskedést a BÉT-en – mondta Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír üzletkötője. A gyenge délelőttöt követően délután megérkeztek az eladók a magyar piacra is, miután az amerikai munkanélküliségi adatok közzététele után esni kezdtek a külföldi tőzsdék – fejtette ki a kereskedő.

Hozzátette, hogy a magyar részvénypiac alacsony aktivitást mutat az év első munkanapjain, amit jelez a pénteki 20 milliárd forint alatti forgalom is. Véleménye szerint a jövő héten indulhat be az érdemi kereskedés, ám a külföldi piacok borús hangulata alapján az előjelek nem kedvezőek.

A Mol árfolyama 695 forinttal, 2,88 százalékkal 23 405 forintra csökkent, 6,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 381 forinttal, 4,39 százalékkal 8290 forintra esett, forgalmuk 7,8 milliárd forint volt. A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,33 százalékkal 910 forintra erősödött, a távközlési társaság részvényei 2,6 milliárd forint értékben forogtak.

A Richter papírok árfolyama 45 forinttal, 0,11 százalékkal 40.400 forintra emelkedett, forgalmuk 1,9 milliárd forint volt. Az Egis 550 forinttal, 3,01 százalékkal erősödött, 18.800 forintot ért a kereskedés végén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik