Társadalompolitikai megfontolásból elfogadhatatlan, hogy az állami egészségpénztár mellett lehessen szabadon választani magánpénztárat, ezt a szocialisták elutasítják – mondta lapunknak Kökény Mihály. A szocialisták és a szabad demokraták a nyilvánosság mellőzésével próbálnak egyeztetni az igen kényes kérdésről, ami akár a koalíció szakítópróbája is lehet az SZDSZ napokban tett fenyegetései miatt. S nem mellékesen a döntésen is múlhat, hogy vajon a kormány egy újabb népszavazási vereség elé néz-e vagy sem.
Kornai is felvetette
Az ellenzéki Fidesz ugyanis egyértelművé tette, hogy az egészségpénztárakról szóló törvényt, vagy ahogyan ők fogalmaznak, az egészségbiztosítás privatizációját elfogadhatatlannak tartják, s készek újabb népszavazást kikényszeríteni emiatt, ami a közhangulatkeltést tekintve egyértelmű eredménnyel járna.
Ezért tűnhetne talán kézenfekvőnek az SZDSZ eredeti elképzelése, ami szerint megmaradna a teljességgel állami kézben lévő egészségbiztosítási pénztár (OEP), de mellette létre jöhetnének magánbiztosító-társaságok, amelyekbe az lépne be, aki akarna. Nem lenne tehát semmilyen kényszer, ki-ki saját belátása szerint dönthetne a maradásról, vagy arról, hogy magántársaságnak fizeti a biztosítását. Mihályi Péter szakközgazdász, az egészségügyi reform egyik meghatározó alakja lapunknak úgy nyilatkozott: nem tartja kizártnak, hogy ehhez a megoldáshoz térjenek vissza.
A szocialisták elutasítják
Homlokegyenest ellenkező álláspontot képvisel ugyanakkor Kökény Mihály, volt egészségügyi miniszter, a szocialisták szakpolitikusa, aki úgy fogalmazott a FigyelőNetnek, hogy ezt a variációt egyszer már elvetették, s kizárt, hogy visszatérjenek hozzá.
Kökény szerint ugyanis, átmeneti gazdaságú, szélsőséges jövedelmi különbségű országokban, mint amilyen a mienk is, kivitelezhetetlen az elképzelés, ami két színvonalú egészségügyi ellátáshoz vezetne. Nyilvánvaló, hogy azok, akik magas jövedelemmel, s emiatt általában szélesebb körű információval rendelkeznek, azok jelennének meg a magánbiztosítóknál, míg akik jövedelmi helyzetüknél fogva nem tudnak és nem is akarnak váltani, maradnának az állami rendszerben jóval szerényebb finanszírozási körülmények között.
Ezzel szétszakadna az egészségügyi ellátás rendszere szegények és gazdagok részére, ami elfogadhatatlan a szocialisták számára – hangsúlyozta lapunknak Kökény Mihály.
