Nagyvilág

Talán nem kövezik meg az elítélt, de a tévében rabtartói kedve szerint nyilatkozó iráni nőt

Elkerülheti a halálra kövezést Szakine Mohammadi-Astiani, akit házasságtörésért ítélt halálra egy iráni bíróság - jelentette ki vasárnap egy iráni igazságügyi tisztségviselő.

Malek Ajdar Sarifi, Kelet-Azerbajdzsán iráni tartomány – ott tartják börtönben az elítélt asszonyt – igazságügyi hivatalának vezetője a fellebbviteli eljárásról szólva azt mondta, hogy még “minden lehetséges”. Részletekbe azonban nem bocsátkozott, nem fejtette ki, hogy a halálos ítélet enyhítésére, vagy csak a végrehajtás módjának – halálra kövezésről akasztásra történő – megváltoztatására gondol-e.

Szakine Mohammadi-Astianit 2006-ban ítélték megkövezés általi halálra házasságtörés miatt. Egy másik perben tíz év börtönt róttak ki rá, mint bűnrészesre férje meggyilkolásában. A megkövezésre vonatkozó ítélet világszerte nagy felháborodást keltett. A vele kapcsolatos fellebbezést az iráni legfelsőbb bíróság vizsgálja.

A külföldi bírálatoknak is szerepük lehetett abban, hogy az asszony szombaton megjelent az iráni állami televízióban: itt tagadta, hogy a börtönben megkínozták volna, s elismerte, hogy része volt férje meggyilkolásában. Azt is közölte, hogy pert indít korábbi, az iráni hatóságok várható üldözése elől Norvégiába menekült védője, s Mina Ahadi iráni születésű német emberi jogi aktivista ellen, akinek internetes oldala komoly szerepet játszott abban, hogy külföldön felfigyeltek az ügyére.

Szakine Mohammad-Astiani az iráni hatóságok által szervezett televíziós műsorban perrel fenyegette azt a két német újságírót is, aki akkreditáció nélkül próbált interjút készíteni a fiával, s ezért börtönbe került. A Bild am Sonntag munkatársainak szabadon bocsátását száz német híresség és közéleti személyiség – köztük miniszterek, vezető üzletemberek és kiemelkedő sportolók – követelték vasárnap a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik