A tüntetők azzal vádolják a kormányzatot, hogy a Kreml (az orosz vezetés) kívánságait teljesíti és elnyomja az ellenzéket.
A Nyugat-barát ellenzék pártjainak felhívására mintegy hatezer ember gyűlt össze a Szent Szófia székesegyház előtti téren Ukrajna 92 évvel ezelőtti egyesítésének ünnepén. Transzparenseiken olyan jelszavak álltak, mint hogy “Nem a politikai terrorra”, “Le Janukoviccsal, le (a miniszterelnök Mikola) Azarovval”.
A 2010. eleji elnökválasztáson Janukoviccsal szemben alulmaradt Julija Timosenko volt miniszterelnök, aki ellen nemrég vádat emeltek a hatóságok hatalommal való visszaélés címén, a téren elhangzott beszédében azt kérdezte a tiltakozóktól, készek-e az utcára vonulni a rezsim ellen.