Édesanyám pedagógus volt. Pályája végén, amikor évről évre az ünnep alkalmából megalázóan alacsony jutalmakat kapott, miközben az akkori kormány persze a pedagógusok megbecsüléséről beszélt, keserű gúnnyal rendre egy Móricka vicc slusszpoénját emlegette (finomított változatban). Ebben Móricka csúnyán beszél, erre a tanító néni felszólítja, hogy másnapra százszor írja le, hogy „nem beszélhetek csúnyán”. A fiú leírja 200-szor, mire a tanító megkérdi, miért írta le ilyen sokszor. Móricka rávágja: hogy örüljél b*meg!
Az emberi erőforrás miniszter az idei pedagógusnapi kitüntetettek előtti beszédében azt mondta: „a legfontosabb, hogy annak a hivatásnak a presztízse, megbecsülése, amelyre rábízzuk gyerekeinket, unokáinkat, egyre nőjön, mert a megbecsülés és az önbecsülés mindig együtt jár”. Talán nem túlzás elmondani, hogy ezt a szöveget minden szakminiszter elsütötte – nevezzük meg a rendszerváltás utániakat: Andrásfalvy Bertalan, Mádl Ferenc, Fodor Gábor, Magyar Bálint, Pokorni Zoltán, Pálinkás József, Hiller István, Réthelyi Miklós, Balog Zoltán -, és a szavak mögött nem volt soha semmi érdemleges tett. A tanárok életkörülményei, bére, presztízse folyamatosan tovább romlott.
Mi van most, 2013-ban a szép beszéden kívül? Egy új köznevelési törvény, ami a tanárok 98 százaléka szerint rossz irányba tereli az oktatást, az államosítás után kaotikussá vált intézményi működés, elvont béren kívüli juttatások, az új rendszer által megkövetelt tengernyi adminisztratív pluszmunka, kiszolgáltatott igazgatók, pedagógusok. Már bejelentették, hogy minden tanerőnek kötelező belépnie a felülről szervezett Pedagógus Karba, amely leginkább a tanári kar megrendszabályozását intézményesíti, és a valódi érdekérvényesítést gátolja meg.
Úgy tűnik, a pedagógus-életpályamodellnek is életbe lépnek szeptembertől azok az elemei, amelyek a tanárok ellenőrzését, vizsgáztatását írják le, ám a béremelés része igencsak kétséges. Pokorni Zoltán szerint annak a forrásai benne vannak a költségvetésben, tehát biztos, hogy meglesz. Balog Zoltán szerint ilyen közel még sosem voltunk ahhoz, hogy meglegyen. Varga Mihály szerint nincs benne a költségvetésben az erre szánt forrás. Orbán Viktor pedig így fogalmazott csütörtökön: „A pedagógus életpályára nagyon régóta készülünk, azt szeretnénk elindítani, de ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha egyébként a gazdasági növekedés, ami az első negyedévben megindult, folytatódik és láthatóvá válik, hogy a következő két-három év távlatában is rendelkezésre áll a gazdasági növekedésből az a forrás, amivel ezt a többletkiadást vállalni lehet.”
Az ünnepnapon immár több éve a pedagógusok utcára vonulnak. Idén is így “ünnepelnek”.
Viszont itt a pedagógusnapi jutalom! Az iskolák állami fenntartója bejelentette, hogy a tanárok a tavalyi jutalom 8/12-ed részét kaphatják a jeles napon. Az utasítás nem vonatkozik a próbaidősökre és a felmentési idejüket töltő tanárokra, illetve azokra, akiknek tavaly sem jutott. A nol.hu kiszámolta, hogy ez a jutalom például a Pest megyei pedagógusoknak 3333 forint.
Tudom, mit mondana erre édesanyám.