Mióta foglalkoznak a megkínzott, bántalmazott menekültkérőkkel?
1996 óta működik a Cordelia Alapítvány. Korábban ismerkedtem meg az egész mozgalommal, 1991-ben a Tudományos Akadémián, akkor még csak RCT-nek nevezett (Rehabilitation and Research Centre For Torture Victims – A kínzás áldozatainak rehabilitációs és kutató központja – a szerk.) megkínzott áldozatokat rehabilitáló dániai központnak egy nemzetközi kongresszusán, amelyen részt vettem. A Lipótmezőn dolgoztam, és a főnököm odaküldött, mert beszélek angolul: hallgassam meg az előadásokat. Olyan rendkívül izgalmas beszédeket hallottam, amelyek azonnal magukkal ragadtak, ezt pedig az a felismerés követte, hogy rájöttem, a bántalmazott, megkínzott áldozatok rehabilitációja egy nagyon új terület. Összebarátkoztam a mozgalom vezetőivel, akik meghívtak 1992-ben Koppenhágába egy egyhetes képzésre. Ezután indítottuk el a munkát Magyarországon. Kezdetben a boszniai menekültekkel dolgoztunk Nagyatádon, egy kis csapat terapeuta, pszichiáterek, pszichológusok, nonverbális és egyéb speciális terapeuták és természetesen tolmácsok. 1996-ban létrehoztuk a Cordelia Alapítványt. Akkorra már világméretűvé nőtt az egész kezdeményezés. Ma már 144 aktív traumaközpont működik szerte az egész világban az IRCT (International Rehabilitation and Research Council for Torture Victims), a Megkínzott Áldozatok Nemzetközi Rehabilitációs és Kutató Tanácsának a vezetése, illetve a koordinációja mellett.
A Cordelia Alapítványban jelenleg 5 pszichiáter, két pszichológus, nonverbális terapeuta, más művészeti terapeuták, egy szociális segítő és tolmácsok dolgoznak.
.-Hardi-Lilla "„Megerőszakolnak nőket, férfiakat, gyerekeket, és végtagokat vágnak le” 1")
Hogyan kerülnek kapcsolatba az ügyfelekkel? Mi történik, miután önökhöz irányítanak egy menekültet?
Házhoz megyünk, ami azt jelenti, hogy többnyire a menekülttáborokban, a befogadóállomásokon dolgozunk egy mobil team formájában. A társulat nagy része Budapestről jár le Debrecenbe, Bicskére, Békéscsabára, mikor hová, attól függ, hogy milyen a pénzügyi finanszírozottságunk, hogy milyen gyakorisággal tudunk eljárni Budapestről, de vannak helyi terapeutáink is. Arra nagyon ügyelünk, hogy legalább hetente egyszer lássuk a pacienseinket, mert rendszeres működésre van szükség.
Olyan ez, mint az Öreg néne őzikéje. Megismerkedünk az ügyfelekkel, azután elhozzák a rokonaikat, ismerőseiket, gyerekeiket, családtagjaikat. Ez az egyik módja a hozzánk való “bekerülésnek”. Másrészt a befogadóállomások személyzetével jó a kapcsolatunk, erre nagyon ügyelünk, hiszen mindannyian az ott lévő beteg személyekkel foglalkozunk. Nagyon fontos, hogy akár napi kapcsolatban legyünk az ott dolgozó ápolónőkkel, orvosokkal, szociális munkásokkal, sőt az ügyintézőkkel is. Vannak olyan időszakok, amikor sok-sok bántalmazott személy esetében kérnek orvosi szakvéleményt tőlünk, amivel a menekültügyi eljárásban egy speciális területről, a kínzásról kapnak információt.
Miért kell kezelni őket, miben szenvednek ezek az emberek?
Többféle baj jelentkezik, amikor megérkeznek Magyarországra. Ma már tudjuk, hogy ez nem egyszerű formája a poszttraumás stressz zavarnak, angol betűszóval a PTSD-nek, hanem ún. kumulatív traumás zavarról beszélünk. Tehát a menekülés előtt, alatt, majd az integráció időszakában jelentkező sok-sok egymásra rakódó trauma végeredménye az a számtalan gyötrő tünet, amely nagyon sok embernél nem múlik el spontán, hanem szakember segítségét igényli.
Az átlagember nem is tudja, milyen kínzásokról van szó, legfeljebb a filmekben látnak ezekhez hasonlókat. Mik a leggyakoribb esetek és hogyan kezdenek neki a kezelésnek?
Nagyon színes a palettája a kínzásoknak, mert emberek találják ki és emberekkel szemben követik el. Fizikai és lelki kínzások számos variációja létezik. Például gyakori, hogy folyamatosan nagy hangerővel zenét hallgattatnak valakivel. A “telefonos” kínzás során egy fülhallgatót erősítenek az áldozat fülére, és azon folyamatosan zajt és szünet nélküli zenét hallgattatnak vele. Képzelhetjük, milyen lesz a viszonya a lelket leginkább vigasztaló, illetve felkavaró zenéhez. Ez azonban csak egy a kínzások végtelen sorában.
Sokakat szidalmaznak, megerőszakolnak, nem csak nőket, férfiakat és gyerekeket is, végtagokat vágnak le. Nagyon sok speciális módszerük van, például a híres-nevezetes “submarino”, a vízbefullasztás: egészen addig, amíg majdnem megfullad a személy és aztán kiveszik a fejét a vízből, egy pillanatra levegőhöz jut, azután ismét vízbefullasztást tettetnek, egészen addig, amíg elveszti az eszméletét. Nagyon sokféle módja van ezeknek aszörnyűségeknek.
Fotó: Jászberényi Sándor
Hány kliensük van egy évben?
Általában 600 és 1000 között van a betegeink száma. Ezek közül van, akivel rendszeresen tudunk foglalkozni, de tekintettel arra, hogy az országban is elég nagy a fluktuáció – jönnek az emberek, egy kicsit megpihennek, majd továbbmennek, sőt, van, aki meg se pihen, azokkal nem nagyon találkozunk. Klienseink azokból kerülnek ki, akik úgy döntenek, hogy szembenéznek az integráció nehézségével Magyarországon. Ők igencsak a segítségünkre szorulnak.
Mennyire nyitottak az ügyfeleik az alapítvány felé? Mennyire nehéz bizalmi viszonyt kialakítani egy menekülttel, akit megkínoztak?
Nem egyszerű dolog, az biztos. Ember által okozott nagyon mély és nagyon bázikus traumáról van szó, ahol a legalapvetőbb dolog vész el: az emberbe vetett bizalom. Nagyon lassan, lépésről-lépésre kell ezt a bizalmat irányunkba, és vice-versa, a mi bizalmunkat az ő irányába – ami egy könnyebb ügy – fölkelteni és ébren tartani. Ez nagyon gyakran nem megy az első ülés alatt. Sokszor összehívunk egy csoportot és egy népcsoportból kiválasztott kisebb csoporttal kezdünk el foglalkozni. Ha az egyikük megnyílik, az már stimulálja a másikat is, hogy akkor engem is tessék meghallgatni. Van, aki csak hónapok múlva mondja el, hogy ő például egy megerőszakolt áldozat. Ilyenkor egy másfajta irányba terelődik a korábban megkezdett terápia, az kerül a középpontba.
Meséljen egy kicsit a terápiáról.
Többféle rétege van a terápiás láncolatnak, amibe beirányítjuk a betegeinket. Csoportterápiáink vannak, amelyek egy bizonyos betegcsoportnál nonverbális terápiával kezdődik, többnyire azoknál, akiknél kimondhatatlan a trauma. Megpróbáljuk őket egy testi szinten, egy alapvető, nem a beszédhez, nem szóval megfogalmazható élményekhez, hanem a mozgáshoz, művészethez köthető terápiával megnyitni. Elképzelhető, hogy ők ettől már gyógyulnak, de az a valószínűbb, hogy alkalmassá tesszük őket verbális, egyéni vagy csoportos terápiákon való részvételre.
Mindenféle új terápiát próbálunk tanulni, most például nagy divat a PTSD gyógyításában használt EMDR-terápia. Ez egy szemmozgást a központba állító, speciális módszereket használó terápia, ami nagyon hatékony bizonyos traumák felszámolásában, illetve a traumás élmény integrációjában. Itt arról van szó, hogy a kínzás, bántalmazás és egyéb extrém traumák “letokolódnak”, úgy, mint egy gennyes tályog, bezárkóznak a léleknek egy mély csücskébe, azért ilyen megközelíthetetlenek és azért kell ilyen speciális módszereket igénybe venni, hogy egyáltalán elérjük, kinyissuk, feldolgozzuk és integráljuk őket.
2013 egy borzalmas év volt, a szíriai polgárháború, Irak, az Iszlám Állam – óriásit nőtt a menedékkérők száma Magyarországon. Elég a kapacitásuk, hogy kezeljék ezeket az embereket?
Ez mindig egy nagyon kényes kérdés. A kapacitásunk nem csak tőlünk, hanem a projektfinanszírozástól is függ, mivel abból működünk. Ha nincs projekt, akkor önkéntesen dolgozunk. Mindannyian szenvedélyesen tesszük a munkánkat, azt gondolom, másként talán nem is lehet.
Mennyire partner önökkel az állam?
Van az ún. Menekültügyi Alap, ami a Belügyminisztériumon, illetve a Bevándorlási Hivatalon keresztül ér el hozzánk. Velük együttműködésben hajtjuk végre ezeket a projekteket. Amennyire partnerek tudnak lenni, annyira partnerek. A tehetségüktől és képességüktől függően abszolút partnerek, hiszen egy állami alapfeladatot lát el a Cordelia Alapítvány, egyedül az országban azzal, hogy a kínzásáldozatokat és a traumatizált áldozatokat több szinten rehabilitálja.
Mennyiben számít egy menedékkérelem elbírálásakor, ha megállapítják, hogy valakit kínoztak?
Többé-kevésbé. Vannak olyan ügyintézők, jogi szakemberek, akik nyitottak arra, hogy meghallják, mit mond az orvos, és sajnos vannak olyan szakemberek, akik erre nem nyitottak. Az ügyben, hogy egy kicsit nyitottabbá tegyük őket és ezeket a nagyon súlyos nehézségeket úgymond nyitottabb lélekkel hozzuk össze, megpróbálunk annyi tréninget tartani, amennyit csak tudunk és megpróbálunk annyit publikálni, amennyire csak módunk van.
Mit gondol a magyar menekültügyi rendszerről?
Nagyon rövid az átfutási idő. Nyilván ahány ország, annyi különbséget mutat a menedékkérők ellátása. Magyarország ebből a szempontból nem nyújt luxusellátást. Sajnos csak az alapvető igényeket próbáljuk meg kielégíteni, ami olykor-olykor hagy kívánni valót maga után.
Mekkora kihívás az ügyfeleinek integrálódnia a magyar társadalomba?
Ez egy szörnyű kihívás, nagyon problematikus ügy. A probléma ott kezdődik, hogy az ember legalapvetőbb vágya, hogy dolgozzon, ha integrálódni akar, egzisztenciát teremtsen, és ha kell, a családját idehozassa, vagy az itt lévő családját tudja iskoláztatni, a többi családtagot is eltartani, vagy munkába küldeni, segíteni. A legalapvetőbb kihívás persze a magyar nyelv. Ez egy nagyon triviális dolog, de magyar nyelv nélkül egy alapvető elhelyezkedést is rendkívül problematikus biztosítani. Gondoljunk arra, hogy a klienseink egy része traumákat élt át, szinte mindenki, tehát bizonyos fajta kognitív, memóriafunkciók vannak, akinél — terápia ide vagy oda —zavartak.
A legalapvetőbb kihívás, hogyan tovább a magyar nyelvvel. Ha ezen túl van az ügyfél, valahogyan orientálódnia kell egy teljesen idegen világban, ahol ha a munkavállalásról van szó, nem mindig segítőkész a közeg. Óriási a rivalizáció is . A legjobbnak és a legkiválóbbnak kell lennie annak, aki külföldiként munkát szeretne kapni, de sokan jönnek ide, akik nem rendelkeznek végzettséggel, sőt, akár írástudatlanok. Képzelje el, hogy egy megkínzott, írástudatlan szomáli nőnek micsoda támogatásra lenne szüksége! Ezt a rendszert mi, akik a menekültügyben dolgozunk, elég foghíjasan tudjuk megadni.
