Nagyvilág

Meztelen tiltakozás Kínában

Nyilvános meztelenkedéssel fejezik ki szolidaritásukat kínai internetezők a kormányzati nyomás alatt álló művésszel.

A tiltakozás egy ritka fajtáját választották kínai internetezők, miután a pekingi kormányzat egy aktkép miatt pornográfiával gyanúsította meg Aj Vej-vej világhírű kínai művészt. Saját magukról kezdtek el felrakni ruhátlan fényképeket egy külön erre létrehozott weboldalra. A Reuters közlése szerint az oldalon már nagyjából hetven, ruhátlanságát nyíltan vállaló ember tett közzé magáról fényképeket. Legtöbben politikai üzeneteket is mellékeltek a fotókhoz.

A kínai kommunista egypártrendszert rendszeresen és nyíltan bíráló Vej-vejt egy tavaly készített aktkép miatt gyanúsították meg pornográfia internetes terjesztésével. Az „egy tigris, nyolc kebel” című fényképen a sapkát, és semmi mást nem viselő Vej-vej és négy meztelen nő látható.

A rendőrség az előző héten hallgatta ki a kép miatt a szókimondó művész videografikusát, aki a fényképet készítette. A férfit négy órán át át faggatták a hatóságok által „obszcénnek” minősített felvétel miatt. Azt akarták megtudni, milyen indokok álltak a fénykép elkészítése mögött – mondta el a videografikus a Reutersnek.

A pornóterjesztést már áprilisban felvetették Aj Vej-vej ellen, amikor adócsalás gyanújával őrizetbe vették. A művészt több mint nyolcvan napon át tartották titokban fogva, nemzetközi felzúdulást keltve. Szabadlábra helyezése óta is rendőri felügyelet alatt van, és nem hagyhatja el Pekinget.

Vej-vej támogatói szerint a kínai hatóságok vádjainak egyedül az a célja, hogy elhallgattassák a nemzetközi hírű művészt, akinek ügyeiről egy szó sem hangzott el az állami cenzúra alatt álló kínai sajtóban. A világsajtó ezzel szemben kiemelten foglalkozott Vej-vejjel az utóbbi hetekben, miután több mint harmincezer ember adományozott neki pénzt, hogy ki tudja fizetni a kínai hatóságok által követelt 15 millió jüanos (félmilliárd forint) állítólagos adóelmaradást és bírságot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik