Nagyvilág

Elítélték a japán fürdőkádas gyilkost

Életfogytig tartó börtönt kapott egy brit nő megöléséért egy japán férfi, aki a holttestet egy homokkal teli kádba rejtette erkélyén.

A Csiba tartományban ülésező bíróság szándékos emberölésben találta bűnösnek a 32 éves japán férfit, és életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a négy évvel korábban elkövetett gyilkosságért – jelentette a Kyodo japán hírügynökség. Icsihasi Tacuja bevallotta, hogy ő okozta a 22 éves Lindsay Hawker halálát, de a szándékosságot már tagadta.

Védői szerint csak halált okozó testi sértést követett el, amikor megfojtotta áldozatát, hogy ne tudjon segítségért kiáltani. Az áldozat szülei, akik részt vettek a júliusban kezdődött tárgyaláson, halálbüntetés kiszabását kérték – közölte a Kyodo.

A Japánban nyelvtanárként dolgozó brit nő meztelen és megkötözött holttestét 2007 márciusában találták meg Icsihasi lakásának erkélyén, egy homokkal teli kádban. A rendőrség azután vonult ki a lakáshoz, hogy Hawker japán munkaadója jelezte a nő eltűnését, és kiderült, hogy Icsihasival látták utoljára. A férfi elmenekült a rendőrök elől, és csak két és fél évvel később fogták el egy kompon.

Icsihasi könyvet írt szökéséről, és az abból származó összes bevételt felajánlotta az áldozat szüleinek, akik azonban nem fogadták el a pénzt – írta a Kyodo.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik