Öngyilkos lett az üldözött hétszeres gyilkos az Egyesült Államokban

Megölt hét embert, majd egy egész városon át tartó üldözés és órákon át tartó túszdráma után öngyilkos lett egy amerikai férfi.

Korábban a témában:

A 34 éves gyanúsított csütörtök délután kezdett el gyilkolni a Michigan állambeli Grand Rapids városában. Két házba tört be, ahol összesen öt felnőttet, és két gyereket ölt meg. A rendőrség azután kezdte el keresni a férfit, miután felhívta az anyját , és közölte vele, hogy megölte a feleségét – írta a New York Times. A rendőrök ezután fedezték fel a holttesteket a két házban.

A Rodrick Dantzler néven azonosított férfi ellen azonnal körözést adtak ki, és nem sokkal később már az autóval menekülő gyanúsítottat üldözték. A városon át tartó hajsza alatt Dantzler többször is rálőtt a rendőrökre, megsebesített két járókelőt, balesetet okozott és szétlőtte az egyik rendőrautó szélvédőjét – írta a Detroit Free Press.

A menekülő gyilkost végül egy autópályán állították meg, miután a szétlőtt kerekű autójával árokba csúszott – közölte a Grand Rapid News. A férfinak azonban sikerült elszaladnia, majd egy közeli házba betörve túszul ejtett három embert. A négy órán át tartó túszdráma alatt egy 53 éves nőt elengedett, majd a rendőrökkel folytatott tárgyalások közben váratlanul fejbe lőtte magát, és meghalt.

A rendőrség egyelőre nem tudja, hogy a férfi miért gyilkolt, de azt gyanítják, hogy magánéleti problémák állnak a háttérben. A helyi rendőrfőkapitány elmondása szerint a megölt nők közül legalább kettő Dantzler volt barátnője volt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

2464200 Ukraine, Torez. 07/17/2014 The crash site of the Malaysian Boeing 777 outside Shakhtyorsk, Donetsk Region. Mikhail Voskresenskiy/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.