Belföld

Csalásra készül a kormány?

Szavazás (szavazás)
Szavazás (szavazás)

Lejárató kampánytól és választási csalástól tartanak szakértők és ellenzéki pártok is: a határon túli magyarok titkos névjegyzékének köszönhetően a hatalom szavazatok százezreit csalhatja el.

Választási visszaélésekre adhatnak lehetőséget a választójogi törvényjavaslathoz benyújtott kormánypárti módosítások – erről az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség képviselői beszéltek tegnap – írja a vasrnapihirek.hu.

Karácsony Gergely elmondta: a Fidesz szándéka szerint nem lehet majd országokra lebontva tudni, hogy a határon túlról hányan adhatják szavazataikat név nélküli levélben. A választói névjegyzékek ezen részének titkossága egyértelműen felveti a választási csalás lehetőségét, hiszen így nem lehet majd tudni, valóban a határon túlról érkeztek-e szavazatok vagy a Fidesz aktivistáitól – jelentette ki a politikus. Megjegyezte: néhány környező országban valóban védelemre szorulnak a magyar állampolgárságot felvevők, ám a titkos, „csak a Fidesz által irányított választási irodán” kezelt névjegyzéket nem tartják erre jó megoldásnak – az információkat külföldi megfigyelőkkel vagy a pártok képviselőivel is meg kellene osztani.

Nem tudják elfogadni azt a módosítást sem, amely az országos listát állítani nem tudó, vagyis a társadalmi támogatottsággal nem rendelkező szervezeteknek lehetővé tenné a kereskedelmi médiában történő fizetett kampányokat. „Ez nem más, mint a lex Békemenet, tisztázatlan forrásokból, Simicska Lajos és Nyerges Zsolt pénzén mocskos lejárató kampányok beengedése a kereskedelmi médiába” – fogalmazott Szigetvári Viktor. Szerinte a javaslat védekezésre se adna lehetőséget a társadalmi támogatottsággal rendelkező pártoknak, mert azok csak a közmédiában hirdethetnének.

Az MSZP is aggódik: „A Fidesz mindenfajta konszenzuskeresés nélkül, kizárólag saját hatalmi érdekei szerint szabta újra Magyarország választási rendszerét” – fogalmazott közleményében Molnár Zsolt. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke szerint a belföldi lakcímmel nem rendelkező választók névjegyzékbe kerülésével megkérdőjelezhetővé válhat a választás tisztasága, és ugyanígy bizonytalanságot jelent a levélben szavazás intézményének leírt formája is. A szocialista politikus is úgy véli, hogy a kampányhirdetések korlátozása kettős mércét vezet be az országos listát nem állító szervezetek esetében. „A módosítás sem eredményez demokratikus, átlátható, tiszta választásokat Magyarországon” – közölte Molnár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik