Nagyvilág

Katonai sikert értek el a Líbiai felkelők

A felkelők visszavetették szombaton a kelet-líbiai az-Záviját támadó kadhafista erőket, akiktől harckocsikat és páncélosokat zsákmányoltak.

Juszuf Sagan, a helyi lázadók szóvivője elmondta, hogy a kormányerők több száz katonája harckocsik kíséretében reggel hat órakor hatolt be a városba, de feltartóztatták őket. Három páncélozott járművet, két harckocsit és egy teherautót zsákmányoltak tőlük.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a katonák nagy robbanóerejű lövedékekkel tüzeltek a belvárosban, és lakosokat ragadtak el otthonaikból. A civilek, a felkelők, de még a katonák között is sok a sebesült.

Egy felkelő elmondta, hogy a rezsim párti hadsereg most átcsoportosítja erőit. Az al-Dzsazíra hírtévé pedig arról számolt be, hogy Kadhafi erősítést küld a városhoz. Más jelentések szerint a kormányerők bekerítették a várost.

A Reuters hírügynökség újságírója azt jelentette, hogy a kormányerők egyre szorosabbra vonják az ostromgyűrűt az-Závija központja körül, és katonáik állnak őrt a belvárostól 3 kilométerre lévő ellenőrző pontnál is. A város központjába vezető út teljesen le van zárva – írta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik