Nagyvilág

Négyezerszeres radioaktivitás a fukusimai erőműnél

A Fukusima-1 atomerőműnél a megengedettnél több mint négyezerszeres a tengervíz radioaktivitása, a küszöbértéket 4355-szörösen haladja meg.

Az atomreaktorok biztonságát felügyelő japán bizottság csütörtöki tájékoztatásában kitért arra is, hogy a kormánynak meg kell vizsgálnia a fukusimai egyes számú atomerőmű (Daiicsi) körüli kitelepítési zóna kiterjesztésének kérdését.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) előzőleg, még szerdán javasolta a fukusimai atomerőmű körüli kitelepítési zóna további kiszélesítését.

A japán hatóságok eddig a sérült atomerőmű 20 kilométeres körzetében evakuálták a lakosságot, és 30 kilométeres körzetében arra szólították fel az embereket, hogy tartózkodjanak otthonukban.

Közben tovább növekedett a március 11-i pusztító földrengés halálos áldozatainak száma: 11 417 halottja és 16 273 eltűntje van a csütörtöki tokiói adatok szerint a kilences erősségű földlökésnek és az azt követő szökőárnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik