Nagyvilág

Reménytelen az atomerőmű helyzete?

Az amerikai Robert Alvarez atomenergia-szakértő "kétségbeesett lépésnek" nevezte, hogy a japán hatóságok tengervizet pumpálnak a reaktorba a rendszer hűtésére.

A szakértő szerint a legutóbbi, hűtésre tett próbálkozás egy, a csernobilihez hasonló katasztrófát vetít előre.”Elég reménytelenné vált a helyzet, mivel látszólag nincs lehetőségük arra, hogy friss vizet áramoltassanak a hűtőrendszerbe és stabilizálják a reaktort, és most kétségbeesett lépésként ahhoz folyamodtak, hogy tengervizet használjanak” – fogalmazott a szakértő.

Folyamatosan dolgoznak a japán hatóságok a nukleáris vészhelyzet elhárításán a Fukusima atomerőműnél, ahol a pénteki földrengés okozta áramkimaradás miatt leállt a reaktorok hűtési rendszere. Nemzetközi szakértők arra figyelmeztettek, hogy fennáll a veszélye annak, hogy az 1986-os csernobili, vagy az 1979-ben a Three Mile Island erőműnél bekövetkezett katasztrófához hasonló tragédia történik Japánban is. A meghibásodott erőműben ugyanis vészhelyzetet jelent, hogy eddig sem tudták megnyugtató módon megoldani a hűtési rendszert, ráadásul az egyes reaktorban szombaton detonáció történt, és nagy a kockázata annak, hogy egy másik reaktor is hamarosan berobbanhat.

A szakértők aggodalmát támaszthatja alá, hogy Edano Jukio tokiói kormányszóvivő vasárnap elismerte, hogy történhettek radioaktív magolvadások a földrengésben megsérült erőmű két reaktorában. Mint közölte, az egyes reaktorban “nagy a valószínűsége” annak, hogy magolvadás történt, a hármas reaktorban pedig “valószínű”, hogy ez bekövetkezett. A japán hatóságok előzőleg azt közölték, hogy cézium és jód mérhető az erőmű egyes reaktoránál, ami arra utal, hogy megkezdődött a magolvadás, azaz az uránrudak ellenőrizetlen maghasadása. Edano Jukio arról is beszámolt, hogy van esély arra, hogy a szombati detonáció után a hármas reaktorban is robbanás következzen be, ám – mint mondta – ez a reaktor valószínűleg ellenáll majd a detonációnak.

A Tokiótól mintegy 250 kilométerre északra lévő erőmű 20 kilométeres környezetéből nagyjából 200 ezer embert telepítettek eddig ki a hatóságok, noha Edano Jukio úgy nyilatkozott, hogy a levegőbe került sugárzó anyag mennyisége nem érte el azt a szintet, amely ártalmas lenne az emberi szervezetre. Az eddigi információk szerint 22 ember került kórházba sugárfertőzés miatt, ám az állapotukról egyelőre nincsenek hírek.

A környéken élők félelmét mutatja, hogy az erőművektől mintegy 80 kilométerre fekvő Fukusima városban gyakorlatilag teljesen kiürültek az élelmiszerboltok és a benzinkutak, és sokan elmenekültek az otthonaikból. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ugyanakkor vasárnap azt közölte, hogy a Meteorológiai Világszervezet előrejelzése szerint a következő három napban északkeleti szél várható, amely a remények szerint a a szárazföld felől az óceán fölé fújja a szennyezett légtömeget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik