Belföld

Állásáért küzdhet Eszenyi, Kerényi

Kiírták a pályázatot a Vígszínház és az Operettszínház vezetésére.

Kiírta a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat a Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetésére. A jelenlegi vezetők mandátuma 2014 január végén lejár és az előadóművészeti törvény szerint fél évvel megbízatásuk vége előtt pályázatot kell állásukra kiírni.

A kiírt vezetői munkajogviszony 2014. február 1-jétől 2019. január 31-ig tart. Mindkét pályázat beadásának határideje a közzétételtől számított harmincadik nap. A pályázatokat az anyag benyújtását követő hatvanadik napig kell elbírálni. Eszenyi Enikő és Kerényi Miklós Gábor korábban úgy nyilatkozott, hogy újra pályázni fog a vezetői posztra.

A kormany.hu honlapon közzétett kiírás szerint a kiemelt minősítésű előadóművészeti szervezetként nyilvántartásba vett Vígszínház egytagozatos prózai színház ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésével járó feladatok között van a színház művészeti programjának és gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása.
A Budapesti Operettszínház vezetői posztjára pályázónak a nemzeti minősítés megtartásáért évente legalább 450 előadásról kell gondoskodnia, 300 ezer fizető nézőszám elérése mellett. A klasszikus nemzeti operett repertoár rendszeres bemutatásával párhuzamosan a kortárs magyar zenemű-irodalom fejlesztését is elő kell mozdítania.

A feltételek között szerepel, hogy évadonként legalább egy új magyar zenés mű, és saját vagy koprodukcióban készülő opera bemutatóját kell megtartani az Operettszínházban.

Elvárják, hogy a produkciót legalább 15 előadáson műsoron tartsa a színház. Szezononként legalább két, különböző fiatal korosztálynak szóló produkció létrehozása is a feltételek között szerepel. Az új főigazgató vezetésével a Budapesti Operettszínháznak évadonként legalább egy sajátos karakterű országos vagy nemzetközi jelentőségű előadóművészeti fesztivált kell szerveznie.

Mint megírtuk, közzétette a Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok díjára jelöltek névsorát, amelyben a Vígszínház is érdekelt: Eszenyi Enikőt a Jóembert keresünk című előadásában a női főszereplők között jelölték a díjra.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik