Nagyvilág

Szexkiállítás előtt égett le a műemlék

Kigyulladt, és szinte teljesen leégett egy koppenhágai kiállítási központ, ahol szerdán kezdődött volna egy erotikus kiállítás.

A dán fővárosban található, történelmi jelentőségű KB Hallen csarnokban szerda kora reggel csaptak fel a lángok, feltehetően a megnyitás előtt álló szexkiállítás előkészületei miatt – jelentette a Coppenhagen Post. A tüzet feltehetően a bejáratnál, kartondobozok közelében elhelyezett halogén lámpa okozta – írta a dán lap.

A műemléki védettség alatt álló épülethez nagyjából hajnali fél hatkor kivonult tűzoltóknak sikerült gyosan megfékezniük a lángok terjedését, de később a tűz felerősödött, és az egész csarnokot beborította. A tűzoltóság ekkor kivezényelte embereit az épületből, mert attól tartanak, hogy az egész építmény össze fog omlani, és kívülről oltják a lángokat. Később a csarnok közepén be is omlott a tető.

A csarnokban szerda délután kezdődött volna el egy éves rendszerességgel megtartott szex és erotika kiállítás. A tűz idején néhány kiállító a csarnokban volt. Közülük kettőt kellett füstmérgezés miatt kórházba szállítani.

A KB Hallen 1938-ban nyitotta meg kapuit, és akkor Európa legnagyobb fedett sportcsartnoka volt – írta a Post. A multifunkcionális épületben többek közt olyan nagy sztárok adtak koncertet, mint a Beatles, a Rolling Stones, Bob Dylan, vagy Jimmy Hendrix. A Wikipedián olvasható szócikk szerint 1944-ben az épület túlélte, amikor egy dán náci csoport bombát robbantott a csarnokban. A csarnokot tavasszal választották be a műemléki védettségű épületek közé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik