Nagyvilág

Izraeli gép támadt az afrikai országra?

Ketten meghaltak egy titokzatos rakétatámadásban Port Szudán kikötővárosban. Nem tudni, kik az áldozatok, nem tudni, kik voltak a támadók.

Szudán egyik legnagyobb kikötővárosában a repülőtér közelében támadtak meg egy autót az ismeretlen elkövetők. A gépjárműben tartózkodó két férfi meghalt.

A szudáni külügyminisztérium Izraelt vádolta meg a támadás végrehajtásával, és fenntartotta a jogot arra, hogy válaszlépéseket tegyen.

A hatóságoknak még nem sikerült azonosítaniuk a holttesteket. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy egy azonosítatlan repülőgépről lőhették ki a rakétát. A hadsereg is megerősítette, hogy egy ismeretlen vadászgép megsértette az ország légterét. A légvédelem tüzet nyitott rá, de célt tévesztett. A hivatalos verzióval szemben szemtanúk azt mondták, hogy két helikoptert láttak a támadás idején a kikötő környékén.

Nem ez volt az első rejtélyes támadás Szudán keleti államában. 2009 januárjában egy szintén azonosítatlan vadászgép felrobbantott egy konvojt. A járműveken feltételezhetően fegyvercsempészek utaztak. Az akcióban összesen 119-en vesztették életüket.

AJÁNLOTT LINKEK:

Szudán: déli elszakadás, északi tüntetés (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik