Nagyvilág

Porosenko: a béke az ukrajnai reformok előfeltétele

Az ukrajnai reformok megvalósításának egyetlen előfeltétele van, a béke - hangsúlyozta Petro Porosenko ukrán elnök csütörtök este újságírók előtt Brüsszelben.

Porosenko azután beszélt erről, hogy tájékoztatta az EU-csúcstalálkozó részvevőit az aznap hajnalban véget ért minszki egyeztetések kimeneteléről. Meglátása szerint a Vlagyimir Putyin orosz és Francois Hollande francia államfővel, valamint Angela Merkel német kancellárral létrejött, 13 pontos egyezségének legfontosabb elemeként a lényegében csaknem azonnali tűzszüneti megállapodást említette.

Kiemelte: a szakadárok képviselői számos ultimátum jellegű követelést fogalmaztak meg, de ukrán részről ezek egyikét sem voltak hajlandóak elfogadni. Azt mondta, hogy Ukrajna – ellentétben a szakadárokkal – eddig is felelősségteljes magatartást tanúsított a tavaly szeptemberben megszületett, előző minszki megállapodások betartását illetően.

Az ukrán elnök elégedetten állapította meg, hogy az unió részéről teljes egységet, Ukrajna melletti kiállást tapasztalt, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Christine Lagarde által aznap bejelentett pénzügyi támogatása mellett – az unió is nyújtson segítséget az ukrajnai reformfolyamat végigviteléhez.

Porosenko szintén kitért arra, hogy Ukrajna fontosnak tartaná, ha állampolgárai már a májusi rigai keleti partnerségi EU-csúcstalálkozón megkapnák az uniós vízummentességet. Elmondása szerint az EU-országok csúcsvezetői pozitív módon reagáltak erre az általa megfogalmazott igényre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik