Egy közismerten homofób szentpétervári képviselő előtt csókolózott dacból két orosz melegjogi aktivistanő, amit egy szelfin is megörökítettek. A két nő repülőn utazott Szentpétervárról Moszkvába, amikor észrevették a bigott kirohanásairól híres Vitalij Milonovot, vele a háttérben fotózták le magukat. A szelfi bejárta a közösségi portálokat.
Milonov hozta a szokott formáját, magabiztosan kijelentette, hogy a fotózásból is az látszik, hogy minden meleg szellemi fogyatékos. „Túladagolták az úgynevezett európai értékeket” – tette hozzá. A képviselő erkölcsrendészet létrehozását szorgalmazza, házkutatásokat akar a melegklubokban és ő kezdeményezte a „kiskorúak előtti homoszexuális propagandát tiltó” törvényt, amire hivatkozva kényükre-kedvükre vegzálhatják az orosz hatóságok a melegeket.
Oroszországban gyakoriak a homofób megnyilvánulások és egyre gyakrabban fordul elő a homoszexuálisok ellen elkövetett, a hatóságok által megtűrt, sőt bátorított erőszak.