Kultúra

Idén is gyenge évet zár a hazai könyvpiac

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója szerint a jó karácsonyi eladások sem ellensúlyozzák a könyvpiac egész éves gyenge forgalmát.

A könyvpiac több üzlettel, kiadóval rendelkező szereplőinek előzetes becslése szerint erősebb volt a forgalom az ünnepek előtt, mint tavaly ilyenkor – mondta el Zentai Péter László, hozzátéve: ez jó eredménynek számít, hiszen kevesebb cím jelent meg, és a bevásárlásra fordított napok száma is csökkenést mutat. Véleménye szerint azonban a teljes évi forgalom 25-30 százalékát rendszeresen magában foglaló időszak hatására sem lesz már pozitív az idei mérleg.

“Megjósolhatatlan, mennyit korrigál a karácsonyi könyvvásár. Az azonban már most kijelenthető, hogy nem tud olyan erős lenni, ami az egész éves negatív trendet pozitívba fordítaná” – fogalmazott az igazgató, aki szerint a 2008-ig folyamatosan növekvő, de azóta visszaesést mutató könyvpiacra így 2011-ben is a stagnálás, illetve a zsugorodás lesz jellemző. A csökkenő címszámot Zentai Péter László a gazdasági és kereskedelmi környezet romlásával indokolta, szerinte a kiadók óvatosabbá váltak.

Az igazgató kitért arra is, hogy a nyáron elindult Márai-program nagy segítséget jelentett az ágazatnak, ugyanakkor sajnálkozását fejezte ki, hogy az MMKE által szorgalmazott egymilliárd forintos keretösszegből csupán 400 millió forintot osztottak ki az idén lebonyolított első fordulóban. Arra a kérdésre, hogy miként érintette a könyvszakma belső strukturális válságát a gazdasági válság, az igazgató elmondta: nem ért egyet azokkal, akik szerint túltermelés jellemezte az ágazatot az elmúlt években. Szerinte a hazai piacra jellemző évi 11-13 ezer könyvcím nem számít soknak, a hasonló lélekszámú Csehországban például háromezerrel több könyvcím jelenik meg évente.

Kolosi Tamás, a közel tízszázalékos piaci részesedéssel bíró Líra Könyv Zrt. elnöke elmondta: a 2008 óta tartó visszaesés mélypontja 2011 első felében érkezett el, a második félévben viszont meglátása szerint megállt a csökkenés, és enyhe növekedés volt tapasztalható a piacon. Megjegyezte: 2012-től az egész szakma tart, mert a politikai-gazdasági bizonytalanság a potenciális vásárlókat is elriasztja, “nem mer fogyasztani még az sem, akinek módja lenne rá”.

Szerinte a válság legnagyobb vesztese eddig az albumpiac, míg a gyerek- és ifjúsági könyvek esetében enyhe növekedés tapasztalható, a szórakoztató irodalom pedig stagnál. Az elnök azt is hozzátette: a gazdasági válság hatott a túltermelésre, például jelentősen csökkent a könyvesbolti alapterület. “Minden nagyobb hálózat zárt be könyvesboltot, mi is – mondta el Kolosi ezzel kapcsolatban. – 2009-ben még több mint kétszer nagyobb volt a budapesti könyvesboltok alapterülete, mint a bécsieké, ma már reálisabb ez az arány.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik