Nagyvilág

Újabb arab állam fokozza az Iszlám Állam elleni harcot

Bahrein harci repülőgépeket telepített Jordániába az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni légi hadjárat támogatására.

“A bahreini királyi légierő vasárnap délután vadászrepülőgépeket küldött Jordániába, hogy részt vegyenek a terrorizmus elleni nemzetközi harcban” – tudatta a BNA hivatalos hírügynökség. További részleteket egyelőre nem közöltek, így azt sem tudni, pontosan milyen típusú gépekről van szó. Az állami televízió szerint a repülőgépek telepítése “a két állam közötti együttműködés, az Arab Liga közös védelmi szerződése, valamint a terrorizmus elleni nemzetközi koalícióban való részvétel keretein belül történik”

Nemrégiben az Egyesült Arab Emírségek is bejelentette, hogy Jordániából kiindulva fogja támadni a szélsőséges szunnita csoport állásait, miután a dzsihádisták elfogtak és február 3-án elevenen elégettek egy jordániai pilótát, akinek gépe lezuhant az ellenséges vonalak mögött. Abu-Dzabi F-16 típusú repülőgépeket állomásoztat Jordániában a “testvéri ország” támogatására. 

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalícióban 22 ország, köztük hat arab monarchia – Szaúd-Arábia, Bahrein, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Jordánia és Marokkó – vesz részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik