(MTI) Fennállásának legjobb eredményét érte el tavaly a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt.: 7,8 milliárd forint nettó árbevételt könyvelhetett el, mely 27 százalékkal magasabb, mint 1999-ben. Winkler László gazdasági igazgató a közgyűlést követően közölte, hogy a cég adózás előtti eredménye 37 százalékkal nőtt, meghaladta a 2 milliárd, a nyereség pedig az 1,6 milliárd forintot. Az igazgató rámutatott: a siker a termelékenység javulásának, a dollár magas árfolyamának és a jelentős, 2,1 milliárd forintos belföldi forgalomnak köszönhető, mely 30 százalékkal magasabbnak bizonyult az előző évinél. A manufaktúra összesen 377 millió forint osztalékot fizet ki részvényeseinek, akik részvényenként 3125 forintot kapnak. A társaság a nyereségből 1,1 milliárd forintot beruházásokra, elsősorban a nyersárugyártó csarnok felújítására, modernizálására fordítja, 110 millió forintot pedig forgóeszközök finanszírozására költ. A vállalat 2001-re további 9 százalékos növekedéssel, 8,5 milliárd forintos nettó árbevétellel számol, és termékeivel a jövőben az orosz és a kínai piacon is szeretne megjelenni. A közgyűlésen elhangzott, hogy a manufaktúra a világ 58 országában - elsősorban az Egyesült Államokban, Japánban és Olaszországban - évente mintegy egymillió darab porcelánt értékesít, és annyi megrendelést kap, hogy nem is tudja teljesíteni az összes megrendelést.
Ajánlott videó
- 09:02 Louis Armstrong koncertje akkora csoda volt 1965 Budapestjén, mint a másik Armstrong négy évvel későbbi holdsétája
- 09:02 Börtönbe került a világranglistát vezető golfozó
- 08:42 Így hálálta meg a zsiráf, hogy a csontkovács segített rajta - videó
- 08:32 Balogh Levente: Nem szeretem, amikor milliárdos üzletembernek hívnak
- 08:20 Újfajta taktikai rakétát lőtt ki Észak-Korea
- 08:00 Így győzték le a Legyőzhetetlen Armadát
- 07:58 ValóVilág: A nézők újabb játékost szavaztak ki
- 07:56 11 ujja van, az egyiket 360 fokban el is tudja forgatni az indiai sportoló
- 07:49 Kedd éjfélig lehet dönteni róla, kinek adja az adó egy százalékát
- 07:43 Vitányi Judit a jegyessége felbontásáról: Még próbálok túlélni
- 07:15 Gigaberuházásra készülnek a legnépszerűbb felvidéki fürdőben
- 06:59 Így érzik magukat a szlovákok a Fico-merénylet után
- 06:56 A roma ajánlások harmada érvénytelen: volt, aki a becenevét írta az ívre
- 06:15 Furtai asszonyok őrzik a murgyé receptjét
- 06:06 Záporok, zivatarok tarkíthatják a szombati napsütést
- 07:58 ValóVilág: A nézők újabb játékost szavaztak ki
- 06:06 Záporok, zivatarok tarkíthatják a szombati napsütést
- 07:43 Vitányi Judit a jegyessége felbontásáról: Még próbálok túlélni
- 19:33 Menczer Tamás az orosz hackerbotrányról: „Miről beszélgetünk?”
- 16:11 Eutanáziát hajtanak végre egy 29 éves holland nőn az elviselhetetlen mentális fájdalmai miatt
- 05:35 „Annyira elveszettek voltunk lelkileg és annyira ki akartunk jönni ebből, de önbizalom nélkül nem lehet” – az új edző lendületet adott a győri kéziseknek
- 17:08 Kóbor János özvegye: A házat úgy hagytuk, ahogy az utolsó közös napunkkor volt, minden ugyanott van
- 16:48 A NAV sportpénzeket érintő költségvetési csalásos nyomozása kavarta fel a kampányt Gyöngyösön
- 16:02 Elítélték a nyitott ajtóval elinduló buszsofőrt, aki áthajtott a leszálló, és kerekek alá eső asszonyon
- 18:28 Elég jól sikerült a casting a Marlon Brando-életrajzi filmnél, amiben Billy Zane játssza a színészlegendát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!