Nagyvilág

Umberto Eco: Az Iszlám Állam az új nácizmus

umberto eco (umberto eco)
umberto eco (umberto eco)

A híres olasz író azt mondta: úgy érzi magát, mint gyermekkorában, a második világháborúban, soha nem tudva, mikor zuhan rá bomba.

Az olasz újságok is megemlékeztek csütörtökön a Charlie Hebdo francia magazin megsemmisített szerkesztőségéről. Hangsúlyozták: a mai világban egyedül az iszlám vallást nem lehet életveszély nélkül bírálni.

„Megtanultuk kritizálni a kereszténységet és a buddhizmust is életünk kockáztatása nélkül, szeretnénk fenntartani a jogot, hogy kritizáljunk, ahogy tetszik” – írta Ernesto Galli della Loggia olasz történész a Corriere della Serában. A lap szerint bekövetkezett az európai titkosszolgálatok által hónapok óta megjósolt merénylet, amely lényeges változás a dzsihádisták eddigi stratégiájában.

Umberto Eco azt mondta: nyakig benne vagyunk a háborúban. A híres olasz író szerint az Iszlám Állam az új nácizmus, amely meg akarja hódítani az egész világot. Eco kifejtette: úgy érzi magát, mint gyermekkorában, a második világháborús bombázásban – soha nem tudhatta, hogy mikor zuhannak rá bombák.

A balközép La Repubblica szerint a párizsi terrorcselekmény Franciaország szeptember 11-e. A lap szerint a merénylet nem fanatikusok akciója volt, hanem látványos forgatókönyvvel, látványos célpont ellen elkövetett terroristatámadás, aminek a nem szélsőséges iszlám világ is áldozata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik