Nagyvilág

Iszlám Állam: teljes megsemmisítés a cél

Az ennek érdekében teendőkről beszélnek jövő csütörtökön a brit fővárosban.

John Kerry amerikai és Philip Hammond brit külügyminiszter csütörtökön Londonban megrendezi az IszlámÁllam elleni harcra szerveződött koalíció tagállamainak találkozóját.

Hammond a Daily Telegraph című londoni lappal közölte, hogy a találkozó fontos lehetőség lesz az eddig elért eredmények megvonására. A londoni találkozón döntést hoznak arról, hogy mit kell még tenni az IÁ teljes megsemmisítése érdekében – mondta a brit külügyminiszter.

Egy magas beosztású londoni kormányilletékes megerősítette, hogy a találkozót a londoni Lancaster House-ban tartják meg csütörtökön, két héttel a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap és egy kóser bolt elleni terrortámadások után.

Az AFP hírügynökség szerint a találkozó napirendjén öt kérdés szerepel majd: szó lesz az Iszlám Állan soraiban harcoló külföldi zsoldosokról, a szervezet elleni katonai kampányról, a szervezet pénzforrásairól és kommunikációjáról, illetve a térségbe irányuló humanitárius segélyekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik