Nagyvilág

Sört vett szabadulása után Tóásó

tóásó előd (tóásó előd)
tóásó előd (tóásó előd)

A bolíviai, úgynevezett terroristaper magyar vádlottja szerdán jött ki a La Paz-i Pedro börtönből.

A Bors szerint a férfit a kormány egyik képviselője kísérte ki a sötét, kihalt utcára, majd leintett egy taxit és beültette. Tóásó első dolga az volt, hogy 44 boliviánót (kb. 1300 forintot) fizessen egy európai sörért.

Lukács Csaba újságíró, aki börtönévei alatt többször is meglátogatta és segített Tóásónak, azt mondta, Előd most először lehetett szabadon feleségével, Elenával, akit két éve, a börtönben vett el. Az asszony egyébként egy ismert ellenzéki politikus lánya.

A férfi Lukáccsal jönne haza Bolíviából, de az újságíró szerint lejárt az útlevele és anélkül tehetetlen. Emellett Elelnát és az ő testvérét is magával hozná, de a nőnek sincsenek meg a papírjai, amelyeknek a beszerzését nehezíti, hogy a dél-amerikai országban nincsen magyar külképviselet.

Tóásó az Magyar Nemzet Online-nak azt nyilatkozta: akár egy hónapba is beletelhet, mire hazajöhet. A lapnak azt írta: az útlevele még a bolív hatóságoknál van és szeretné visszakapni, emellett egyéb adminisztrációs ügyeket is intézni akar, amelyekről nem beszélne.

Az úgynevezett terroristaügy 2009 áprilisában pattant ki Bolíviában, miután kommandósok a Santa Cruz-i Las Américas szállodában rajtaütöttek egy feltételezett terroristasejten, amely állítólag Evo Morales elnök meggyilkolására készült és az ország erőszakos kettészakítását készítette elő.

Az akcióban életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. A hatóságok őrizetbe vették a két túlélőt, Tóásót és a szintén most szabadult Mario Tadicot, akik az ügy további 37 vádlottjának nagy részével együtt azóta is vizsgálati fogságban tartottak.

Mindkét férfit fegyveres felkelésben való bűnrészességért – vádalku nyomán – öt év tíz hónap szabadságvesztésre ítélték. Ez az idő letelt, így szombaton szabadulhattak.

A bolíviai hatóságok eljárását a vizsgálat és a per elhúzódása, valamint a gyanúsítottakkal szembeni bánásmód miatt nemzetközi bírálatok érték, nem utolsó sorban a magyar kormányzat részéről.

Az ítélet után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utasította Magyarország Bolíviába akkreditált Buenos Aires-i nagykövetét és konzulját, személyesen járjanak el a helyi hatóságoknál annak érdekében, hogy Tóásó Előd mielőbb elhagyhassa az országot. A tácavezető vasárnap közölte: garantálja, hogy az argentin képviselet azonnal kiállítja megfelelő útiokmányokat. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik