Nagyvilág

Robbantással kergetett tengeralattjárót Finnország

Legalábbis a haditengerészetük azt hitte, egy ismeretlen tengeralattjáró cirkál Helsinki előtt. Úgy megijedtek, hogy robbantottak egy figyelmeztetőt a víz alatt.

Víz alatti robbantásokkal figyelmeztetett a finn haditengerészet egy feltételezett tengeralattjárót a Balti-tengeren, a főváros, Helsinki partjainál – közölték kedden. “A területi vizek ellenőrzése során a haditengerészet egy lehetséges víz alatti tárgyat észlelt hétfőn dél körül a főváros parti vizeinek határa közelében. Felderítő misszió indult felszíni hajókkal, majd újabb keresés az övezetben” a keddre virradó éjjel – közölték. Ezután “a megfigyelések nyomán hajnali 3 órakor figyelmeztetés következett mélységi bombákkal”.

További megfigyelő akciókat már nem folytattak a finn védelmi erők, amelyek nem közölték, pontosan milyen típusú tengeralattjáróról lehetett szó. Finnországot, aminek több mint 1300 kilométernyi közös határa van Oroszországgal, egyre inkább aggasztja szomszédja az orosz légierő berepüléseinek és a hadsereg határ menti gyakorlatainak éve után.

 

Carl Haglund védelmi miniszter nem említette a mostani ügyben Oroszországot, csak annyit mondott a finn médiának, hogy a szóban forgó tárgy egy tengeralattjáró lehetett, és valószínűleg már elhagyta a térséget. Hozzátette, hogy Finnország ritkán használ ilyen figyelmeztető bombákat.

“Erős a gyanúnk, hogy nem odavaló víz alatti tevékenység történt. Természetesen mindig komoly dolog, amikor megsértik a területi vizeinket” – mondta a miniszter az STT finn hírügynökségnek. “A bombákkal nem az volt a cél, hogy kárt okozzunk a célpontnak, hanem hogy tudja: észrevettük” – közölte Olavi Jantunen sorhajókapitány a Helsingin Sanomat című újsággal.

Hónapokkal ezelőtt a svéd haditengerészet szabályos hajtóvadászatot folytatott egy állítólagos orosz tengeralattjáró után, amit Stockholm környékén láttak, de végül szintén nem találták meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik