Nagyvilág

Annyi a menekült Bécsben, hogy alig bírják megtanítani nekik a nyelvet

becs(210x140).jpg (bécs, )
becs(210x140).jpg (bécs, )

Két és fél hónapot kell várni, mire helyet kapnak egy tanfolyamon.

Kritikus a menekültek nyelvoktatása Bécsben, a jelentkezések nagy száma miatt jelenleg több mint két hónapot is kell várniuk, míg helyet kapnak a német nyelvtanfolyamokon, írja a Die Presse.

A menekültek számára igen fontos a német nyelvtudás, hiszen ez az egyik alapfeltétele annak, hogy el tudjanak helyezkedni az ausztriai munkaerőpiacon. A legtöbb német nyelvi kurzus azonban jelenleg teljes létszámú, és már a várólisták is igen hosszúak.

Az Osztrák Integrációs Alap (ÖIF) adatai szerint januárban és februárban a tanfolyamokra 3300-an, vagyis csaknem hatszor annyian jelentkeztek, mint tavaly ilyenkor. Ezért márciusra már nem fogadtak be új támogatási kérelmeket. Legközelebb április második felétől regisztrálnak újabb beadványokat, ekkorra dolgozzák fel az eddigieket.

Hasonló túlterheltséggel küzd az Osztrák Munkaügyi Hivatal (AMS), amely a legtöbb német nyelvi tanfolyamot is kínálja a menekültek számára Bécsben. “Hat vagy akár nyolc hétbe is telhet, míg a német tanfolyamokra be tudjuk osztani a jelentkezőket” – mondta Sebastian Paulick, az AMS bécsi szervezetének szóvivője.

Elmondta azt is, hogy több pénzre lenne szükség, azonban erre az elkövetkezendő hónapokban nem lát esélyt. Költségátcsoportosítás miatt a hivatalnak idén nyolcmillió euróval kevesebb pénzből kell gazdálkodnia. Az év további részében várhatóan átdolgozzák a támogatási rendszer prioritásait, a kurzusok hetven százaléka kezdő nyelvi csoport lesz majd.

Jelenleg ötszázan vannak az integrációs alap által szervezett nyelvtanfolyamok várólistáján is. Áprilisban további tíz kurzust indítanak, azonban csupán 14 hely van tanfolyamonként.

Egy menekülteket segítő, meg nem nevezett szervezet munkatársa szerint minél hosszabb ideig nem tudnak németül a menekültek, annál tovább ragadnak a rendszerben, vagyis az államnak annál tovább kell a segélyt folyósítania. A munkaerőre pedig szükség lenne, hiszen nemcsak rosszul képzettek keresnek állást, hanem – leginkább Szíriából érkező – középosztálybeliek is, köztük technikusok, ügyvédek, orvosok.

Az elmúlt években jelentősen megnőtt a benyújtott menedékkérelmek száma Ausztriában. 2013-ban csaknem 18 ezret, tavaly nagyjából 28 ezret adtak be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik