Nagyvilág

Öngyilkos merénylőt fogtak Washingtonban

A 29 éves marokkói férfit az amerikai kongresszus közelében tartóztatták le, ahol robbantásos merényletet akart végrehajtani.

A több mint egy éve megfigyelés alatt álló Amin el-Kalifi azt hitte, hogy éles robbanóanyaggal felszerelt mellényt viselt, de azt tudta nélkül az amerikai bűnüldöző szervektől kapta, és hatástalan volt – közölte az FBI. A férfi több potenciális célpont között ingadozott, és végül a kongresszus elleni merényletre szánta el magát. A washingtoni törvényhozás épülete körül két alkalommal is terepszemlét tartott.

A CBS értesülései szerint Kalifit a Washington közelében található Alexadriában tartóztatták le, miután felvette az öngyilkos mellényt, és elindult a kongresszus felé. A hamis bombát az FBI ügynökeitől kapta, akik az al-Kaida tagjainak adták ki magukat, abban a hitben tartották, hogy valódi támogatást nyújtanak neki az általa kitervelt merénylethez.

Kalifi több mint 12 éve élt az Egyesült Államokban, és vízuma már évek óta lejárt. A marokkói férfi nem volt semmilyen szervezet tagja, a merényletet egyedül akarta elkövetni. Az amerikia hatóságok közlése szerint az akció alatt senki sem volt veszélyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik