Nagyvilág

Pénzfeldobás döntött el egy népszavazást

Egy érme és a szerencse döntött el egy alkoholtilalomról szóló népszavazást az amerikai Kentucky államban.

Fej vagy írás? Ezen a kérdésen múlt, hogy a Kentucky államban található Daviess megye egyik körzetében feloldják-e az ott érvényben lévő szesztilalmat, miután az ügyben kiírt népszavazás döntetlenül zárult – jelentette a Messenger-Inquirer című amerikai lap. Az érintett körzet több mint ezer választásra jogosult lakosa közül mindössze 42 találták olyan fontosnak a szavazást, hogy leadják voksukat. 21-en támogatták, 21e-n pedig ellenezték a lépést.

A megyei jegyzői hivatal az eredményt látva tanácsot kért Kentucky állam belügyminisztériumától, valamint az állami jegyzői szövetségtől, ahol közölték: hasonló esetekben a pénzfeldobás számít a bevett módszernek. Ezután a megyei választási iroda megszavazta a pénzfeldobást, a jegyző pedig elővett egy féldollárost, a levegőbe dobta, majd hagyta a földre esni, ahol néhány pattanás után az érme eldöntötte a szavazást.

A népszavazást egy kisbolt tulajdonosa kezdeményezte, aki el szerette volna érni, hogy sört is árulhasson – írta a lap. John Zambrano elmondta: nem a söreladásból származó pénz miatt akarta a helyi szesztilalom feloldását. A problémája az, hogy a sört is vásárló emberek az egész bevásárlást máshol intézik el. A férfi felhívta a figyelmet arra, hogy a boltja közelében van egy sört is áruló üzlet, de az már egy másik körzetben van, ahol nem tiltják az alkoholárusítást.

A döntő pénzérmét feldobó jegyző Zambarnónak adta a lehetőséget, hogy válasszon a fej és az írás között. A férfi a fejre tippelt, de az érme végül írást mutatott, így elbukott a bolttulajdonos kezdeményezése. A férfi számára azonban még nincsen minden veszve, ugyanis a bíróságon fellebbezhet a döntés ellen, amelyik új választás kiírására kötelezheti a helyi hatóságokat. Elutasítás esetén azonban három évig nem kezdeményezheti újra a népszavazást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik