(MTI) Az Európai Bizottság előzetesen vizsgálja a világ öt legnagyobb szórakoztatóipari cégét és azok kapcsolatait, mert felmerült a gyanú, hogy ezek esetleg mesterségesen tartják magasan a zenei CD-k árait Európában. Az illetékesek a bejelentés alkalmával igyekeztek hangsúlyozni, hogy az ügy még igen kezdeti stádiumban van, hivatalos vizsgálatot még nem indítottak. A bizottság helyzetfelmérő munkát kezdett, információkat gyűjt, hogy megállapítsa, indokolt lenne-e hivatalos vizsgálat megindítása az öt cég ellen. Bizottsági szóvivők tájékoztatása szerint az EMI, a Time Warner, a Sony, a Bertelsmann és a Universal azt követően keveredett gyanúba, hogy az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság (FTC) tavaly egy hasonló ügyben már vizsgálatot folytatott ellenük. Azzal is gyanúsította a cégeket, hogy mesterségesen magasan tartják a zenei CD-k árait, minimális árat szabnak meg a kiskereskedőknek, ami az utóbbi öt évben több százmillió dollárjába került az amerikai fogyasztóknak. Pillanatnyilag azonban még semmilyen konkrét bizonyíték nincs arra, hogy az öt cég elleni kartellgyanú valóban megalapozott lenne. Az üggyel kapcsolatban eddig még hivatalos panaszok sem érkeztek Brüsszelbe.
Ajánlott videó
- 13:33 Lopni járt a drogériába egy idős pár – őket keresik
- 13:30 Kamionos tüntetés: 35 éve nem volt példa ilyenre a főszervező szerint
- 13:22 Saláta, rostok, sok-sok folyadék - így néz ki az emésztésbarát ünnepi menü
- 12:52 Amerikai kosarassal erősödhet a magyar női válogatott
- 12:49 Megvan, ki rendezi az Assassin's Creed sorozatváltozatát
- 12:43 Holttestet talált egy túrázó Tokajnál, a férfi öngyilkos lett
- 12:41 Für Anikót törölték az egyik előadásából
- 12:35 Jó befektetést ígért, de magára költötte a pénzt, 42 milliós bírságot kapott
- 12:29 Hatalmas figurák, masnik, gömbáradat – ilyen a karácsonyfa Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc otthonában
- 12:29 „Ha nem is én voltam a legjobb kezű balszélső, de hatvan percen keresztül küzdöttem, hajtottam” – Kirsner Erika 50 éves
- 12:14 Lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat Székesfehérváron, de kiderült, hogy egészen másról van szó
- 12:14 Rubint Réka és Szentkirályi Alexandra közös bejelentést tettek egy életmódváltó programról
- 12:09 Kiderült, mekkora havi törlesztőt vállalnak be az Otthon Start igénylőit
- 11:56 Kim Dzsongun és a lánya luxusszállodákat nyitott a kínai határon
- 11:24 Magyar Péter megígérte, hogy kormányváltás esetén december 24-e munkaszüneti nap lesz
- 12:29 Hatalmas figurák, masnik, gömbáradat – ilyen a karácsonyfa Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc otthonában
- 09:58 Curtis karácsonyi fellépését parodizálta Lengyel Tamás: Meghatódtam azon, hogy „a szuka luka csudajól van, vágom, tipli, kuka”
- 08:36 Boldog-boldogtalan keresi a pénzét és a készletét a hatalmasra duzzasztott agrárcégnél
- 07:09 „Sörvedelő, kebabot zabáló dohányos voltam” – Ed Sheeran kigyúrta magát, kockás hassal került címlapra
- 07:45 Négyméteres, plafonig érő karácsonyfája van Kulcsár Edinának és G.w.M-nek: „Királynőmnek palotában a helye”
- 06:19 Donald Trump: Meg kell szereznünk Grönlandot
- 11:24 Magyar Péter megígérte, hogy kormányváltás esetén december 24-e munkaszüneti nap lesz
- 10:55 „Az a baj, hogy roma?!” – Csuti arról elmélkedett, miért kritizálják a külügynél munkát kapó Gáspár Evelint
- 03:33 Sikertelen merénylet: közelről lőttek rá az olasz kerékpáros csapatra
- 08:47 Otthagyja a Blikket Tibay Gábor, a lap főszerkesztő-helyettese
