Nagyvilág

Egyre több a magyar elsős Szlovákiában

Szerdán zárul a beiratkozás az általános iskolákba Szlovákiában, a magyar elsősök száma a dél-szlovákiai városokban várhatóan növekedni fog.

Nőtt a kisiskolások száma a kassai Márai Sándor Alapiskolában – a 2012/2013-as tanévben 23 elsős kezdi meg a tanulmányait, ez 3-mal több, mint a tavalyi évben. A dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskolában rekordszámú, 104 kiselsőssel számolnak, ami a tavalyi adatokhoz képest 40-nel több.

Szintén növekedett az elsősök száma az Érsekújvári járás két legnagyobb községében, Tardoskedden és Udvardon, valamint a galántai Kodály Zoltán Alapiskolában.

Nem csökken a jövő tanévben Pozsonyban sem a kisdiákok száma. A Duna utcai alapiskolában 24 elsőssel nyitnak osztályt, ez a szám megfelel a kisdiákok tavalyi számának. A rimaszombati Tompa Mihály Alapiskolába eddigi 56 diákot írattak be, ami kevesebb a tavalyinál, de Orosz István igazgató elmondása szerint további gyerekekkel számolnak. “Nagyon sok szülő elfeledkezik vagy nem veszi figyelembe a törvényt, és csak májusban hozzák be a gyerekeket” – magyarázta az igazgató.

A számok nem véglegesek, ahogy az igazgatók elmondták, gyakran fordul elő, hogy a szülők nem törődnek a határidővel, vagy a család évközben költözik, így ezek a számok szeptemberig változhatnak.

Pék Zoltán, a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, a demográfiai adatok szerint is több elsős várható az iskolákban, de hogy az asszimiláció és a szlovák tanintézetek elszívó ereje mennyire hatott a magyar szülőkre, csak az adatok véglegesítése után, a jövő héten derül ki.

A január 15. és február 15. között tartott beiratkozások ideje alatt több civilszervezet is kampányolt a magyar szülők körében. Az anyanyelvi oktatás fontosságát hangsúlyozta a Magyar Koalíció Pártjának ifjúsági csoportja, a Via Nova ICs és a Rákóczi Szövetség. A Pro Civis Polgári Társulás pedig elkészítette az iskolai és a napközis beiratkozásokhoz szükséges összes okirat kétnyelvű változatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik