Nagyvilág

Zebrán átkelő gyalogosok közé hajtott egy ittas rendőr

Lassítás nélkül hajtott a gyalogos átkelőn haladó tömeg közé egy autós az ukrajnai Dnyepropetrovszkban. Az esetet videón rögzítették.

Csupán a szerencsének köszönhető, hogy senki sem sérült meg, amikor csütörtök délután egy személygépkocsi vezetője figyelmen kívül hagyta a piros jelzést, és fékezés nélkül haladt át a zebrán átkelő gyalogosok között – adta hírül a TSZN híradóműsor. A nagy sebességgel közlekedő jármű csupán egy nőt sodort el, a többieknek még idejében sikerült félreugraniuk.

A kocsi vezetője megállás nélkül el akarta hagyni a helyszínt, ám az egyik szemtanú által készült videofelvétel alapján a közlekedésrendészek rövidesen utolérték és feltartóztatták. Mint kiderült, a járművet az egyik rendőrkapitányság nyomozója vezette, aki nem tudott magyarázatot adni cselekedetére. Bár a helyszínen elutasította az alkoholszondás vizsgálatot, a szemtanúk és az őt előállító rendőrök is egyöntetűen állítják, hogy ittas volt. Cselekményéért 2,5 ezer hrivnya (675 ezer forint) összegű bírságra számíthat, és egy évre bevonhatják a jogosítványát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik