A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szembefordult, londoni száműzetésben élő Berezovszkij 5 milliárd dollár kártérítést követelt egykori üzlettársától és barátjától, a Chelsea futballklub tulajdonosától. Arra hivatkozott, hogy Abramovics fenyegetéssekkel és megfélemlítéssel kényszerítette arra, hogy 2001-ben eladja a Szibnyeft olajtársaságban lévő részesedését – méghozzá szerinte a tényleges érték töredékéért, 1,3 milliárd dollárért. További 564 millió dollárt követelt Abramovicstól a RusAl alumíniumipari óriáscéggel kapcsolatos másik ügylet kapcsán.
A londoni felsőbíróságon tartott per végén Elisabeth Gloster bírónőnek mind mondta szavak, nem pedig kézzelfogható bizonyítékok alapján kellett döntenie. Végül teljes egészében elutasította Berezovszkij állításait, aki szerinte kevésbé szavahihetőnek mutatkozott. Különösen az döbbentette meg, hogy Berezovszkij hazudott, amikor állította, hogy a tanúi nem kapnak pénzt, ha megnyeri a pert. Abramovics viszont megfontoltan és meggondoltan válaszolt, őszintén beismerte, hogy néhány iratot előre dátumozhattak.
Abramovics azt mondta, hogy Berezovszkijnak soha nem volt részesedése a Szibnyeftben, az 1,3 milliárd dollárt “politikai keresztapaként nyújtott segítségért és védelemért kapta a cég létrehozásakor. A céget azután 2005-ben 13,1 milliárd dollárért adták el a Gazpromnak.
Borisz Jelcin elnöksége idén, a kilencvenes években mindkét oligarcha jó viszonyban volt a hatalommal, de Abramovicstól eltérően, aki a 12,1 milliárd dolláros vagyonával jelenleg a világ 68. leggazdagabb embere, a 66 éves Berezovszkij Putyin elnöksége alatt kegyvesztett lett.
Berezovszkij meghökkent az ítélet hallatán, és keresetlen kifejezésekkel illette Gloster bírónőt, aki szerinte átírta az orosz történelmet”. Mint mondta, az volt a benyomása, mintha maga Putyin írta volna az ítéletet.
Abramovics elfogadta az ítéletet, Berezovszkij viszont közölte, még nem döntött arról, hogy fellebbezik-e.
A brit sztárügyvédek képviselte, a tárgyalóterembe általában testőreikkel érkező két milliárdos perét nagy érdeklődés kísérte, annál is inkább, mert luxus életmódjukról, titkos találkozóikról, impozáns jachtjaikról és számos nőügyükről is elhangzottak részletek a tárgyalóteremben. Egyben a per során fény derült a Szovjetunió összeomlását követő privatizáció korának vadnyugati üzleti erkölcseire is.