Nagyvilág

Oroszok fegyverek védik a szíriai kormányt

Szíria (szíria)
Szíria (szíria)

Orosz katonai tanácsadók kezelik Szíria légvédelmi rendszerének újonnan telepített, fejlettebb eszközeit, "bonyolulttá téve" bármely esetleges amerikai vezetésű fegyveres beavatkozást - írta katonai forrásait idézve a hétfői The Guardian.

A vezető baloldali liberális brit napilapnak nyilatkozó – az orosz-szíriai védelmi kapcsolatokat “jól ismerő” – szakértők szerint a szíriai felkelés csaknem két évvel ezelőtti kitörése óta az orosz kormány új föld-levegő rakétarendszereket telepített Szíriába, valamint felújított egyes régebbi rendszereket, és ezzel párhuzamosan küldött az országba orosz tanácsadókat is e légvédelmi eszközök kezelésére.

A lap által idézett források szerint a szíriai légvédelmi rendszer mélysége és összetettsége miatt bármely közvetlen nyugati katonai akció – például repüléstilalmi övezet kikényszerítése vagy a szíriai vezetés elleni légicsapások végrehajtása – “költséges, elhúzódó és kockázatos” lenne.

Ha pedig egy ilyen nyugati beavatkozás emberveszteséget okozna az orosz katonai személyzet körében, annak “kiszámíthatatlan geopolitikai következményei” lehetnének – írta a hétfői The Guardian.

A lapnak a Jane’s Terrorism and Security Monitor nevű brit biztonsági szakfolyóirat főszerkesztője, Jeremy Binnie azt mondta: Oroszország a közelmúltban mobil légvédelmi rakéta- és radarrendszereket szállított Szíriának.

Guy Ben-Ari, a washingtoni Centre for Strategic and International Studies biztonságpolitikai kutatóintézet vezető elemzője ehhez hozzátette, hogy Szíriában nincs meg a megfelelő szakértői kapacitás e rendszerek kezeléséhez, és ezért Oroszország személyzetet és kiképzőket is telepít a légvédelmi eszközökhöz.

A The Guardian szerint a robusztus szíriai légvédelem, valamint az orosz-szír kapcsolatrendszer és a szíriai ellenzéki erők “szétforgácsoltsága” is magyarázza, hogy eddig miért nem indult amerikai vezetésű katonai intervenció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik