Nagyvilág

Orbán úr, ön rossz ember?

Ezzel a címmel közölt interjút Orbán Viktorral csütörtökön a Bild német napilap. A miniszterelnök kijelentette: meg sem fordul a fejében, hogy alávesse magát a "nemzetközi baloldal" értékrendjének.

A legnagyobb példányszámú német bulvárlap munkatársai első kérdésükben idézték Konrád Györgynek a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lapban kedden megjelent cikkét, amelyben a magyar író rossz embernek nevezte Orbánt, majd megkérdezték a kormányfőtől, hogy valóban rossz ember-e. Válaszában a miniszterelnök úgy fogalmazott: családjának véleménye eltér Konrádétól, aki ugyan nézete szerint “jó író”, de a liberálisok híve, akik régi ellenfelei kormányának; említett cikke ezért “nem Magyarország hangja, hanem ideológiai színezetű propaganda”.

Orbán hangsúlyozta: “Nem is gondolok arra, hogy alávessem magam a nemzetközi baloldal értékrendjének.” Ugyanakkor arra a közbevetésre, hogy az amerikai külügyminisztertől és az Európai Bizottság elnökétől kapott “dühös levelek” talán mégsem minősülnek baloldali propagandának, a kormányfő hozzátette: “Ameddig a bírálat a tényeken alapul, meghajolunk az érvek súlya alatt.”

Arra a felvetésre reagálva, hogy az új alkotmány emlékeztet az oroszországi úgynevezett irányított demokráciára, Orbán leszögezte: “Magyarország demokratikus, és az is marad. Mi a szabadságharcosok hazája vagyunk. Ezt a hagyományt én magam is ápolom. A lehető leghatározottabban szembeszállunk azzal, aki kétségbe vonja a jogállam és a demokrácia iránti elkötelezettségünket.” Hozzátette: az alkotmány olyan alapelveket hangsúlyoz, amelyek dühödt támadásokat váltottak ki, “mindenekelőtt a nemzetközi baloldal táborában. Kár, hogy Európában idáig jutottak a dolgok” – jegyezte meg.

Orbán tiltakozott arra a kérdésre válaszolva, hogy miért akar párthíveket helyezni “például” a Magyar Nemzeti Bankba. “Szó sincs ilyesmiről!” – fogalmazott. Hozzátette: az MNB elnökét az előző parlament választotta meg. Van továbbá két alelnök és a monetáris tanács, amelynek taglétszámát ugyancsak a régi parlament határozta meg. A kérdés az, hogy növeljék-e két fővel a tanács létszámát, és legyen-e egy harmadik alelnök. “Úgy gondoljuk, ez a megoldás jó lenne a jegybank számára, de meghajolunk az EU bírálata előtt, ha szükséges.”

A média “pórázon tartására” vonatkozó kérdésre válaszolva a kormányfő azt tanácsolta, vessen egy pillantást az újságokba, aki ilyesmivel vádolja. A lapokban “engem szidnak és fenyegetnek” – fejtette ki, hozzátéve, szerinte a pórázra fogott sajtó “máshogy néz ki”.

Klubrádió is téma

A Klubrádió pályázatáról szólva azt mondta: az adó azért nem kapott új műsorszórási engedélyt, mert a pályázaton kevesebb pénzt kínált, mint a versenytársak, ezt pedig most politikai nyomással igyekeznek ellensúlyozni. “Nem engedem, hogy politikai nyomással gazdasági előnyre” tegyen szert bárki is – hangoztatta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a Klubrádió “ismét pályázhat frekvenciára, és ismét tehet ajánlatot. Ez ilyen egyszerű”.

A médiatörvényre vonatkozó alkotmánybírósági döntéssel kapcsolatban elmondta, “a bírák kívánságának megfelelően megváltoztatjuk a törvényt”, továbbá hogy a testület döntése nem érintette “a törvény fontos részeit”.

Arra a kérdésre válaszolva, miért nem ismeri el az új alkotmány a melegek életközösségét, Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy ezen a területen nem történt változás a kilencvenes évek elején alkotott jogi szabályozásban. A nők politikai szerepvállalásával kapcsolatban pedig kifejtette, hogy “a magyar politika kemény világ”, és a legtöbb nő inkább átengedi a terepet a férfiaknak. Gazdasági kérdésekkel összefüggésben azt emelte ki, hogy Magyarország biztonsági hálót kér a Nemzetközi Valutaalaptól.

Az interjú készítői – Jörg Quoos, Dora Varro és Hans-Jörg Vehlewald – végül azt kérdezték, hogy “valóban segít-e, ha az Európa-politikában ön továbbra is úgy tevékenykedik, mint az autópályán a menetiránnyal szemben haladó vezető, aki üvöltözik a sok szembejövő autóssal”. Orbán válaszában hangsúlyozta: “Kiállunk az értékeink és a nemzetünk mellett, ellenszélben is. És akkor is, amikor az ellenszél orkán erősségű.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik