Nagyvilág

Magyarországot is eltalálhatja a zuhanó orosz műhold

A Mars egyik holdjára indították, de végül hazánkat látogathatja meg az űrszemétté vált műhold.

Az orosz űrkutatási hivatal számításai szerint nem lehet kizárni, hogy Magyarországot találja el a november kilencedikén felbocsátott, majd meghibásodott Fobosz-Grunt űrszonda – közölte a Roszkoszmosz sajtószolgálata. A műholdból legfeljebb 200 kilónyi hullik vissza a földre január 10. és 20. között. A pontos helyszínt és a becsapódás idejét egy nappal az esemény előtt lehet majd meghatározni.

A jelenlegi adatok és előzetes számítások szerint a műhold darabjai az 51,4 déli szélességi foktól az 51,4 északi szélességi fokig terjedő sávban hullhatnak a földre. E széles tartomány Európában Lengyelország déli részéig tart.

Az űrhivatal szakértői figyelemmel követik a tavaly november 9-én felbocsátott űrszondát, amelynek feladata lett volna, hogy talajmintát vegyen a Mars nagyobbik holdjáról, a Phoboszról, és azt a földre szállítsa. Az űreszköz automatikája azonban nem reagált a hajtómű-indítási parancsokra, így nem folytatta útját a kitűzött célja felé.

A Fobosz-Grunt húsz-harminc hőálló darabja érheti el a föld felszínét, ezek összsúlya nem lehet több mint 200 kilogramm. A műhold üzemanyaga a légkör sűrű rétegeibe érve, mintegy 100 kilométeres magasságban elég majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik