Nagyvilág

Orbán: 20 év kellett a posztkommunista korszak lezárásához

A kormányfő a kelet-európai átmenet tapasztalatairól tartott előadást Bejrútban.

Orbán Viktor a Demokratikus Centrumpártok Internacionáléja (korábbi nevén Kereszténydemokrata Internacionálé) konferenciáján beszélt a libanoni fővárosban.

A miniszterelnök a szervezet végrehajtó bizottsági tagjaként tartott előadásában elmondta, hogy Magyarországon a posztkommunista korszak lezárásához 20 év kellett, míg például Csehországban elég volt ehhez 6 is.

Hozzátette: az átmenet során figyelemmel kell lenni a társadalom kulturális gyökereire és szociális szükségleteire és nem szabad elveszíteni az emberek bizalmát. A demokrácia közös értékek tiszteletben tartásáról szól, ugyanakkor a demokratikus rendszernek a vezetést is biztosítania kell az ország számára.

A miniszterelnök kiemelte, hogy az átmenethez erős társadalomra van szükség, és az ország vezetésének eredményeket kell elérnie. Különösen fontosnak nevezte, hogy a demokrácia “nem fordulhat szembe a társadalom kulturális és szociális igényeivel”.

Orbán Viktor bejrúti tárgyalásai során megbeszélést folytatott Nabih Berri libanoni házelnökkel, aki beszámolt vendégének a parlament munkájáról a több felekezetet magában foglaló demokráciában. A tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy mindent meg kell tenni a kétoldalú gazdasági és politikai kapcsolatok erősítéséért.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik