Nagyvilág

Megköveztetné a melegeket egy bolgár pap

melegfelvonulás (melegfelvonulás)
melegfelvonulás (melegfelvonulás)

A június végén tartott melegfelvonulás résztvevőit dobáltatná meg kővel egy bolgár pap. A bolgár ortodox egyház nem ítélte el a felhívást.

Jogvédők nagy felháborodását váltotta ki egy bolgár pap, aki arra szólította fel híveit, hogy a június végén esedékes szófiai melegfelvonulás résztvevőit dobálják meg kővel – jelentette csütörtökön a Sztandart című bolgár napilap.

A Bulgária déli részén található Szliven egyik ortodox keresztény papja a kődobálást az esemény elleni tiltakozás “alkalmas formájának” vélte. Evgeni Janakiev egyúttal bírálta a főváros polgármesterét és az illetékes minisztert is, akik zöld utat adtak a rendezvénynek.

Nyakukba kötött malomkővel a tenger mélyére valók – hangzott a pap ajánlása a Sztandart értesülése szerint.
Janakiev szavai tiltakozást váltottak ki jogvédők részéről. A Helsinki Bizottság bolgár képviselete jelentette is az esetet az állami ügyészségnek és a bolgár ortodox egyház püspöki konferenciájának. A bizottság szerint nyugtalanító az erőszakra való nyílt felhívás, amely az ország törvényeit és az egyház irányelveit is sérti.

A dveri.bg egyházi honlap kifogásolta, hogy a jogvédők szó szerint értik a lelkész szavait, aki Máté evangéliumának 18. fejezetéből idézett: “de aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék”.

A szliveni püspök nem fogalmazott még meg egyértelmű álláspontot az esettel kapcsolatban a Monitor című napilap szerint. Az egyházi vezető a homoszexualitásra utalva annyit mondott, hogy nem emelhet szót egy olyan dolog mellett, amelyet a Biblia határozottan ellenez.

A bolgár ortodox egyház zsinata minden évben – a szófiai melegfelvonulás előtt – ad ki homoszexualitást elítélő nyilatkozatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik