Tudomány

Globális felmelegedés megtörve

A melegedés múlt századi fékeződése kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység váltotta ki.

Számos szakértő korábban azzal magyarázta az 1970 környékén bekövetkezett enyhe globális lehűlést, hogy az a napsütést elnyelő ipari légszennyezés mellékhatása lehetett, átmeneti jellegét pedig a közben bevezetett szigorúbb környezetvédelmi szabályokkal indokolták.

A Nature brit tudományos folyóirat legfrissebb számában közzétett tanulmány szerzői azonban a hőmérsékleti rekordokat elemezve más következtetésre jutottak.

Kiderült, hogy az északi félteke felszíni vízhőmérséklete 1968 és 1972 között 0,3 Celsius fokot csökkent.

A lehűlés az Atlanti-óceán északi részén volt a legjelentősebb. A lehűlés okai ismeretlenek, ám azt tudják a kutatók, hogy egybeesett az északi sarkvidékről származó hideg víz hirtelen beáramlásával.

A szakemberek kizártak a lehűlés okai közül más természeti tényezőket, például az óceáni áramlatok tartós áthelyeződését, vagy azt, hogy vulkáni hamu gátolta a napsugarakat.

Mint David Thompson kutatásvezető, a Coloradói Állami Egyetem munkatársa elmondta, bár tudták, hogy az északi félteke óceánjai lehűltek a XX. század közepén, a hűlés hirtelen természete meglepte őket.

Az úgynevezett klímaszkeptikusok úgy vélik, a melegedési hullám fékeződése kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység váltotta ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik