[MTI-Eco] A Magyar Exporthitel Biztosító Rt. (Mehib) várhatóan ez év november 19-től új árfolyam-kockázat kezelésére alkalmas termékeket kínál a külkereskedelemmel foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak, valamint az ilyen méretű turisztikai cégeknek - mondta Huber Eszter, a Mehib vezérigazgató-helyettese szerdán, Budapesten. A kormány a Széchenyi-tervben új lehetőségeket biztosít a Mehibnek, amelyek lehetővé teszik az árfolyam-biztosítási szolgáltatások fejlesztését. Huber Eszter elmondta: a Mehib szakemberei két módozatot dolgoztak ki az árfolyam-biztosítási szolgáltatásra. Az első esetében a Mehib a kis- és középvállalkozással olyan szerződést köt, amelyben garantált árfolyamon kezelik az exportügylettel kapcsolatos követelést. Amennyiben a garantált árhoz képest a deviza/forint árfolyam kedvezőbben alakul, azaz árfolyam-nyeresége keletkezne a cégnek, akkor a szerződő kisvállalkozásnak ezt a nyereséget át kell adnia a Mehibnek, ha viszont veszteséget szenvedne el az árfolyam-változások révén, akkor azt a Mehib állja. A vezérigazgató-helyettes elmondása alapján a másik változat lényegében exportüzlethez kapcsolódó opciós ügylet. Itt is az a lényeg, hogy a szerződésben egyfajta árat rögzítenek, ha viszont annál kedvezőbben alakul a tényleges ügylet, akkor a nyereséget az exportáló kis- vagy közepes cég kapja meg. Ha veszteség adódik az ügyletből, akkor lehívhatja a biztosítást és ezzel az esetleges veszteséget a Mehib állja. A háttérfedezetek biztosítására egyelőre négy kereskedelmi bankkal áll kapcsolatban a Mehib: a Raiffeisen Bankkal, a Kereskedelmi és Hitelbankkal, a Magyar Külkereskedelmi Bankkal és a Deutsche Bankkal.
Ajánlott videó
- 07:09 Trump vámot vetett ki az Iránnal kereskedő országokra
- 07:07 Nyugaton egyre többfelé ónos eső, keleten tartós havazás vár ránk
- 07:02 Valójában Orbán Viktor dönt a választás időpontjáról
- 07:01 Megyeri Csilla: Egy kórházban megkaptam, hogy ugye tudom, hogyha természetes úton szeretnék szülni, fél lábbal a sírban leszek?
- 07:00 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:50 A Dunántúl jelentős részére riasztást adtak ki ónos eső miatt
- 06:30 Horrorisztikus felvételen, ahogy egy cápa rátámad a nőre szabadtüdős merülés közben
- 06:27 Elszabadult majmok garázdálkodnak egy amerikai nagyvárosban, nem tudja senki, honnan jöhettek
- 06:24 Az Egyesült Államok felszólította az állampolgárait, hogy hagyják el Iránt
- 05:58 Jogellenes lett volna kifizetni az Országgyűlési Őrség vizsgálat alatt álló vezetőinek a jutalmukat – már nem az
- 03:46 Ekler Luca példát mutatott sportszerűségből a Nemzeti Sport Gálán
- 22:36 Kós Hubert lenyomta Szoboszlai Dominikot, a Fradi két díjat is besöpört
- 21:53 Megvonhatják a lengyel jobboldal korábbi miniszterének állami fizetését, mert Budapestre menekült
- 21:43 Tűz ütött ki a Papp László Budapest Sportarénában
- 21:01 A nap legfontosabb hírei – 2026. január 12.
- 20:03 Kylie Jenner is puszilkodott volna Timothée Chalamet kolléganőjével, de utóbbi elfordította a fejét
- 15:11 Bár Gulyás szerint nem lehet levédetni egy szlogent, a Fidesz korábban mégis megtette
- 17:56 Grönland visszaüzent Donald Trumpnak
- 15:01 Kocsiba tuszkoltak egy fiatalt, majd arra kényszerítették, hogy vegyen fel hitelt
- 14:14 Évtizedek óta nem látott fagyos hideg szakadhat ránk hamarosan
- 21:53 Megvonhatják a lengyel jobboldal korábbi miniszterének állami fizetését, mert Budapestre menekült
- 15:48 Új ítélet: az Indexnek helyre kell igazítani a Tisza állítólagos adóterveit „szivárogtató” cikkét
- 20:00 Három állandó lakosa van ennek a távoli brit szigetnek, ahol több állást is hirdetnek
- 05:58 Jogellenes lett volna kifizetni az Országgyűlési Őrség vizsgálat alatt álló vezetőinek a jutalmukat – már nem az
- 22:36 Kós Hubert lenyomta Szoboszlai Dominikot, a Fradi két díjat is besöpört
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
