Nagyvilág

Tilos lesz a karkötő a fodrászoknak

Egy uniós tervezet meghatározná, milyen cipőben végezhetik munkájukat a fodrászok, a kezeken pedig tilos lenne ékszert hordani. Szabályoznák a napi hajvágás mennyiségét is.

Egy eddig érintetlen területet szabályozna az Európai Unió: a fodrászok munkavégzésének körülményeiről szóló tervezetről tárgyalnak a szociális partnerekkel. A brit Daily Mail című lap felháborodott cikkében közli, hogy az uniós jogszabály elfogadása után a hajszobrászok nem vághatnának hajat magas sarkú cipőben, a karkötőiket, óráikat, gyűrűiket – a jegygyűrűt is beleértve – pedig le kéne venniük a munkavégzés alatt.

A lap idézi az angol munkaügyi minisztert, Chris Graylinget, aki azt mondta: „Nekünk munkahelyeket kell teremtenünk, nem pedig megölni őket. Ezt a butaságot meg kell állítani. Ennek semmi értelme és mindent megteszek azért, hogy megállítsam”.

Uniós szabály születne a hajvágásokra

A szintén brit The Sun magazin sokat mondó „Hair Hitlers” című írásában számol be a várható szabályozásról. Itt azt írják, hogy a tervezetben az is szerepel, hogy a fodrászszalon vezetőinek gondosan meg kell tervezniük a munkanapot, és rendszeres beszélgetést kell biztosítani a kollégákkal. Az új szabályozást egyébként nem az Európai Bizottság kezdeményezte, hanem két úgynevezett szociális partner, azaz érdekvédő szervezet, az európai szalonvezetők és a UNI Europa Hair & Beauty.


Fotó: MTI / H. Szabó Sándor

A Full Fact című oldal a tervezet szövegére hivatkozva ugyanakkor kiemeli: a szöveg nem tiltaná meg a magas sarkú cipő viselését, csupán annyit kötne ki, hogy csúszásmentes talpa legyen. Azt is hangsúlyozzák: az EU nem maximalizálná a napi hajvágások számát, csak azt írják: „ne engedjenek a stábnak túl sok hajvágást egy nap, megelőzendő a lelki összeomlást”, illetve behatárolnák a munkaidőt.

Magyarországon nem hozna nagy változást

Mint lapunknak egy neve elhallgatását kérő, az ügyben illetékes európai bizottsági forrás elmondta, az új szabályozás a munkavédelemről szólna. Azért kötnék ki például a gumikesztyű használatát a hajfestéseknél, mert a fodrászok rengeteg kémiai anyaggal kerülnek kapcsolatba, és védelem nélkül tíz év után fel kell adni munkájukat, egészségük jelentősen károsodik.

Perényi Ádám fodrászmester a Hír24-nek elmondta: a kémiai anyagok miatt eddig is kötelezően védőfelszerelésben dolgoztak, és kényelmes, általában gumitalpú cipőben végezték munkájukat, így ha bevezetik a szabályozást, az jelentős változást nem fog hozni. A Fodrászok Nemzetközi Egyesületének vezetője szerint hajmosáshoz eddig is levették ékszereiket, hiszen az beleakadhat a hajba, ezzel nehezítené a munkájukat. Perényi Ádám úgy fogalmazott, ha ezeket valaki eddig nem tartotta be, az egy EU-s szabályozás hatására se fogja. Arra pedig szerinte senkit sem lehet kényszeríteni, hogy megváljon a jegygyűrűjétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik