(FN, Microbróker) A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 60 ponttal, 6801 pontra csökkent. A tegnapi optimista nap után megtorpant az árfolyamok emelkedése. A BUX 34 ponttal nyitott tegnapi záróértéke alatt, ezt követően a részvényárfolyamok tovább gyengültek, de az európai tőzsdék optimizmusa a hazai trendet is megfordították. A kereskedés közepét az árfolyamok emelkedése jellemezte, igaz szerény mértékben és csekély forgalom mellett. A Mol 1,6 százalékos erősödést követően 4375 forinton fejezte be a kereskedést. Ebben szerepet játszott az is, hogy a társaság bejutott a Gdanski finomító privatizációs pályázatának második fordulójába, ahol már csak egy pályázóval kell megküzdenie. A Matáv 910 forintos záróára 1,9 százalékos gyengülést takar. A telekompapír 10 forintos osztaléka nem gyakorolt hatást a papír árfolyamára. A Danubius 4 milliárd forintos eredménye ellenére is veszített árfolyamából, a szállodaipari cég 0,1 százalékos gyengülést követően 4495 forinton zárt.
A vegyipari szektor is negatívan teljesített, a TVK 0,8 százalékos esés után 4005 forinton, a BorsodChem 0,6 százalékos áresés után 5080 forinton zárt. Az OTP 14200 forintos záróára is 2,1 százalékos csökkenést takar. A Pick 1-2 milliárdos bevételkieséssel számol a száj- és körömfájás járvány miatt, ennek ellenére a húsipari cég papírjának 4900 forintos záróára 2,94%-os javulást takar. A Richter jegyzése 2,5 százalékkal, 15 510 forintra gyengült.
Az amerikai tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya a várt 0,5%-os növekedés helyett 0,2%-kal csökkent, a délután nyilvánosságra hozott makroadat szerint. Az amerikai gazdaság lassulását előrevetítő adat hatására mind a nemzetközi, mind a hazai piacok esésnek indultak. A BUX index 6801,54 ponton zárt, ami 60,38 pontos azaz 0,9 százalékos csökkenést takar.
Ajánlott videó
- 22:27 Bombameglepetésre nagyon kikapott a Veszprém a BL-ben
- 21:43 Putyin: Oroszország fenntartja a jogot magának, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné
- 21:34 Skandináv lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 21:29 Bedarálta egy férfi mindkét lábát egy mezőgazdasági gép Békésben
- 20:56 Már a videójátékokban is lejárt a magányos harcosok ideje
- 20:45 Magyar Péter: Vogel Evelin havi 5 millió forintot kap a Fidesztől és Kubatov Gábortól
- 20:36 Pár perc rövidzárlat elég volt, vereséggel kezdte a Fradi az Európa Ligát
- 20:27 Borrell: Az EU támogatja az ukránokat, bármit is tesz Amerika
- 20:16 Kovács Kokó István mérkőzésvezetőként lép ringbe a Sztárbox következő versenynapján
- 19:51 A nap legfontosabb hírei - 2024.09.25.
- 19:35 Megzsarolták Michael Schumacher családját, vádat emeltek ellenük
- 19:33 Magyar Péter az M1 és a Kossuth rádió vendége lesz csütörtökön
- 19:19 Tóth Andi bemutatta eltitkolt tehetségét
- 19:14 Gyengült a forint az euróval szemben
- 19:06 Izrael lövész dandárokat vezényel a libanoni határhoz
- 16:49 Megszólalt a meggyilkolt 12 éves kislány édesanyja
- 14:36 Tarlós szerint voltak a Fideszben, akik tudták, hogy Vitézyt támogatják majd végül
- 13:21 Eltűnt egy ózdi kislány a nővérével
- 16:56 Reagált a kormány arra, hogy betiltják-e a dohányzást a vendéglátóhelyek teraszain
- 11:53 Trokán Nórát Johnny Depp rendezte: a színésznő elmondta, milyen volt a közös munka
- 12:34 Tizenhat tonna kokainnal átitatott fagyasztott gyümölcsöt foglaltak le Nagylaknál
- 19:33 Magyar Péter az M1 és a Kossuth rádió vendége lesz csütörtökön
- 15:46 Kikelt a sivatagi barlangban talált ezeréves mag
- 19:19 Tóth Andi bemutatta eltitkolt tehetségét
- 12:30 Félmeztelenül vonultak fel az Ázsia Expressz férfi versenyzői, Ördög Nóráék zsűrizték őket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!