Nagyvilág

Nem lesz második forduló Ukrajnában

Ukrajna új elnökét már az első fordulóban megválasztották, második fordulóra nem lesz szükség - közölte a központi választási bizottság elnöke.

Még nem érkezett be az összes eredmény, de az eddigi tendenciák alapján, amelyek a szavazatszámlálás közben rajzolódtak ki, valamint az egyes jelöltekre leadott szavazatok mennyiségét és azt a körülményt figyelembe véve, hogy az egyik jelölt kivétel nélkül az összes választási körzetben elnyeri a voksok többségét, le lehet vonni egy fontos következtetést, nem lesz szükség második fordulóra – jelentette az Interfax Ukraina hírügynökség.

A szavazatok 85,12 százalékos feldolgozottsága mellett Petro Porosenko a voksok 54,04 százalékát szerezte meg, a második helyen álló Julija Timosenkóra a választók 13,12 százaléka szavazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik