Nagyvilág

Rokonai köveztek halálra egy terhes nőt

A pakisztáni nőnek annyi volt a bűne, hogy a család által kiválasztott férfi helyett a szerelmével házasodott össze.

Saját hozzátartozói köveztek halálra kedden a kelet-pakisztáni Lahor központjában, fényes nappal egy három hónapos terhes nőt.

A 25 éves Farzana Ikbal ügyvédje elmondta, hogy védence családja emberrablásért feljelentette az újdonsült férjet, a lányt így beidézték a lahori bíróságra. A fiatal feleséget kedden hallgatták volna ki, vallomástételére azonban már nem kerülhetett sor, mert mintegy 30 hozzátartozója kövekkel támadt rá a több mint 10 milliós nagyváros szívében található bíróság bejárata előtt – közölte a rendőrség.

Rana Akhtar, a lahori rendőrség egyik magas rangú tisztségviselője szerint a családi perpatvar közepette az egyik fiútestvér még a puskáját is elsütötte, de elvétette a célpontot. A lány ezután elkezdett menekülni, de elesett. A családtagok ekkor körülállták és téglákkal halálra verték.

Az egyedül maradt férj kérésére a rendőrség vádat emelt a gyilkosságot elkövető családtagok ellen – közölte Mohamed Mustak, egy másik rendőrségi illetékes.

Az emberi jogok nemzeti bizottságának adatai szerint Pakisztánban tavaly közel ezer nőt öltek meg azért, mert állítólag foltot ejtett a családja becsületén. A testület élesen bírálta, hogy ezeknek a becsületgyilkosságoknak az elkövetői többnyire “büntetlenséget” élveznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik