Nagyvilág

Kárpótlást kaphatnak az akaratuk ellenére sterilizált nők

Ezer cseh asszony kaphat pénzt, mert 1972 és 1991 között az állam megengedhetetlen módon beleavatkozott egészségükbe – írja az MTI.

Nem csak a rendszerváltás előtt, hanem még az azt követő években is sterilizáltak elsősorban roma nőket Csehországban. A cseh emberi jogi miniszter és a Cseh Helsinki Bizottság közösen dolgozza ki kárpótlásuk jogi kereteit. 2009-ben a kormány már kifejezte sajnálatát ezen esetek miatt, az ENSZ szerint viszont a sértettek további kárpótlásáról is dönteni kell.

Az előkészítő anyagok szerint 100-150 ezer korona közötti összeget kaphatnának a sterilizált nők. Az országban nincs kimutatás arról, hogy hány nőn hajtottak végre ilyen beavatkozást, de az előzetes számítások alapján ezer igénylőre számítanak.

A problémára először az Európai Roma Jogi Központ hívta fel a figyelmet 2004-ben, a cseh emberi jogi biztoshoz ezután nyolcvan érintett, többnyire roma asszonyok fordultak. Bírósági perekre is sor került, de akkor úgy döntöttek, hogy ezek az esetek már elévültek, így nem lehetséges a jogorvoslat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik