Nagyvilág

Napijegyet vezethetnek be Velencében

A kulturális államtitkárnak nem tetszik, hogy a csak egy napra érkező szegényebb turisták lelakják a várost, mások szerint a méregdrága vízibusz már eleve felér egy napijeggyel.

Évi 25 millióra teszik a Velencébe érkező olasz és külföldi turisták számát. Ezekből azonban csak 8 millióan szállnak meg a városban, a többiek úgynevezett egynapos látogatók.

Kevés az ottalvós

“Velencét lassan megöli a turizmus. Megfullad a reggel érkező, este távozó látogatók tömegétől, akik keveset vagy semmit nem hagynak maguk után, és szabályosan elhasználják Velencét” – fogalmazott Ilaria Borletti Buitoni. A kulturális államtitkár bejelentette: látogatási díj bevezetését kezdeményezi azon turisták számára, akik még egy napra sem szállnak meg Velencében.

A Velencébe való belépőjegy 1983 óta napirenden szerepel, és ez alkalommal is egyszerre kíséri helyeslés és ellenvetés. Claudio Scarpa, a velencei szállodások egyesületének elnöke igazat adott az államtitkárnak hangsúlyozva, hogy az otthon készített szendviccsel érkező és ezt az utcán fogyasztó látogatók valóban elárasztják a várost, és kevés pénzt költenek. Ugyanakkor sokba kerülnek, mivel sokat kell utánuk tisztítani Velencét.

Az unió biztos nem engedné

Nem lehet pénzbeli és társadalmi különbségeket tenni a turisták között – hangoztatta Luca Zaia, Veneto tartomány elnöke. Az Északi Liga politikusa szerint a belépőjegy diszkriminációt teremtene. Nemet mondott a velencei kereskedők szövetsége is, amely úgy látja, a turistákat nem lehet megadóztatni. Velence egyébként is drága város: az első számú közlekedési eszközként használt vaporetto-hajón a jegy 7,50 euróba kerül. Ez önmagában belépőjegynek számít a lagúnák városába.

A világ egyetlen egy városában sem létezik ilyen belépőjegy. Ennek bevezetését az Európai Unió Velencében sem engedné meg – jelentette ki Massimo Cacciari volt velencei polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik