(CNET News) Egy tegnapi bírósági meghallgatáson Marilyn Patel amerikai szövetségi bíró azt mondta, hogy a Napsternek hatékonyabban kellene kiszűrnie a szerzői jogokkal védett dalokat. A meghallgatás során azt vizsgálták, hogy a Napster eleget tesz e a múlt hónapban hozott bírósági végzésnek, amely a szerzői jogok alatt álló zenei file-ok eltávolítására kötelezte a Napstert. A Napster azt állítja, több mint 1,7 millió file-t törölt nyilvántartásából és jelentősen javította szűrési eljárását is. Patel szerint azonban bőven található még szerzői jog által védett file a rendszerben, melyeknek csupán nevét változtatták meg. A bírónő egyúttal figyelmeztette a Napstert, hogy ha ezen nem változtat, be kell fejeznie tevékenységét. Végleges döntés nem várható addig, amíg a bíróság nem hallgatott megy egy szakértőt, akinek arra kell felelnie, műszakilag mit lehetséges blokkolni a Napster site-járól.
A Napster ügyvédje szerint ők minden tőlük telhetőt megtettek, ám az amerikai hanglemezkiadó szövetség, a RIAA jogi képviselője szerint szerint az általuk letiltatott 212 dal mindegyike letölthető jelenleg is a site-ról.
Ha további részleteket szeretne tudni, olvassa el cikkünket is!
Ajánlott videó
- 17:31 Fél idényre szóló eltiltást kapott a focikapus, aki leütötte az ellenfél játékosát
- 17:19 Nyolcvanezren kérik az ügyészségtől, hogy ejtse a vádat a Pécs Pride szervezője ellen
- 17:04 Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Sára Botond főispánt
- 16:56 Fekete Giorgio: A tavalyi fesztiválszezonban előadók között teljesen tudvalevő volt, hogy bárkinek, bárhol be lehet kamerázva a backstage-e
- 16:43 Magyar Péter Brüsszelből: Rövid lesz a nyár
- 16:37 Hétvégén beköszönt a nyár, vasárnap 27 fok is lehet
- 16:30 56 év az Ovális Irodában: képeken Károly király látogatásai a legfontosabb elnöki szobában
- 16:24 1900 éves, ritka szuvenírt fedeztek fel Spanyolországban
- 16:11 Mit sportolt A Szikla vagy Burt Reynolds? – sportolók a filmvásznon kvíz II.
- 16:09 Hónapos késések, előleg-visszatartás: számos ügyfélnek meggyűlt a baja egy bútoráruházzal
- 15:53 Jó hír a futballfüggőknek: öt nappal a vb-döntő után már rajtol az NB I
- 15:47 Kilenc évet kapott a Nemzeti Színház volt színészét megfojtó nyugdíjas
- 15:45 Az MLSZ fiatalszabályához hasonló ötlettel állt elő a FIFA
- 15:30 Szász János: Azt mondták, a következő házkutatásnál odateszik majd a kokaint, és mehetek panaszra a Jóistenhez
- 15:28 A második Orbán-kormány helyettes államtitkára is helyet kap Hegedűs Zsolt miniszteri kabinetjében
- 10:15 Belőttek az ablakon keresztül a solymári óvoda egyik csoportszobájába
- 12:45 Bajnokok Ligája: a tévében is látható lesz az Atlético–Arsenal elődöntő
- 07:34 Medián: A választás után máris egyre többen tartják alkalmasnak Magyar Pétert a miniszterelnöki posztra
- 14:27 Hat kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben
- 07:00 Szécsi Zoltán, a Fidesz parlamenti újonca: Az anyósülésen még senki sem okozott karambolt
- 06:32 Kifakadt a zuglói fideszes: Radics Bélával példálózva jelentette ki, hogy nem kér ebből a megújulásból
- 09:22 Volt gyermekvédelmi vezető: Azt mondták, elnézik nekem, ha 28 millió helyett 8 millióból újítom fel a tetőt és a többit a gyerekekre költöm, csak lépjek be a pártba
- 05:45 Hogyan tudnád megoldani ezt a Demjén Ferenc-kvízt?
- 12:22 A DK sajtósa körüzenetben jelentette be, hogy jelenlegi formájában megszűnik a párt, a DK szerint csak félreérthetően fogalmazott
- 05:30 Nagy Túrakvíz: mennyire ismered az erdei szabályokat?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
