Nagyvilág

Szlovéniában feloszlatták a parlamentet

Vasárnap már az előre hozott választásokat is kiírták.

Feloszlatta a parlamentet, és új választásokat írt ki Borut Pahor szlovén köztársasági elnök július 13-ára – jelentették be vasárnap Ljubljanában.

A döntés előzménye, hogy Alenka Bratusek balközép irányzatú kormányfő elvesztette pártja, a Pozitív Szlovénia vezetéséért folytatott küzdelmet, és május elején lemondott a miniszterelnöki posztról. Bratusek azzal indokolta döntését, hogy pártja támogatása nélkül nem tudja vezetni a kormányt. Időközben a kormánykoalíció több pártja is azzal fenyegetőzött, hogy kilép.

Talán szeptember közepére felállhat az új kormány

Ez a lehető legjobb időpont – mondta Pahor a televízióban, miközben két parlamenten kívüli párt máris tiltakozott, mert szerintük ilyenkor sokan nyaralni mennek, és emiatt alacsony részvételi arány várható. E pártok azt ígérték, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak a dátum megváltoztatásának kikényszerítésére. Jogi szakértők ugyanakkor leghamarabb július második felét tartják lehetségesnek, ha minden alkotmányos előírást betartanak.

Egy gyors választás sokkal jobb, mint megpróbálni másik miniszterelnök-jelöltet találni – érvelt Pahor újságíróknak, és hozzátette: reméli, szeptember közepére felállhat az új kormány.

Az erőviszonyok tisztázatlanok. Az ellenzéki, jobbközép Szlovén Demokrata Párt megnyerte az európai parlamenti választásokat a szavazatok 24,9 százalékával, de a 24,1 százalékos részvételi arány a parlamenti választásokon ennek legalább a kétszeresére növekedhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik