Nagyvilág

Tolvaj csimpánzok tarolnak Afrikában

Tolvaj csimpánzok miatt romlik az Afrika dzsungeleinek szélén élő földművesek táplálkozási nívója és egészsége.

A farmerek folyamatosan áttérnek a majmok számára kevésbé vonzó növények termesztésére, emellett pedig éjszakáikat földjeik őrzésével töltik, hogy megakadályozzák a termés megtizedelését. Ezzel azonban fokozottabban ki vannak téve a malária és a talajlakó kórokozók révén az elefántkór kockázatának – írja Shane McGuinness szakértő és csapata a Human Dimensions of Wildlife című szaklapban.

Százezernyi földműves életét befolyásolják a “szőrös tolvajok”. A farmerek csökkentették a kukorica, a bab és más alapélelmiszerek termelését, ezeket ugyanis nagyon szeretik a csimpánzok. Ezáltal azonban családjaik táplálkozása is veszít sokszínűségéből. A Ruanda nyugati részén, a Gisvati természetvédelmi terület környékén végzett kutatás a megváltozott termelési gyakorlatnak a helyi közösségekre kifejtett negatív következményeivel foglalkozott.

A tanulmányt helyi természetvédők és az erdőterület védelmével megbízott iowai Great Ape Trust nevű szervezet aktivistái készítették. Eddig összesen 19 csimpánzt azonosítottak a területen, de valószínűleg többen is vannak. A csimpánzok egyrészt erősen védett állatok, másrészt a turisták területre csábításában is nagy szerepet játszanak. A termények ellopása ellen tett intézkedéseknek ezért egyrészt az állatok életterét, másrészt a helyi lakosság életfeltételeit is védeniük kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik