Nagyvilág

Lemondott a spanyol király

I. János Károly fiának, Fülöp hercegnek adja át a trónt. A király lemondását hétfőn jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök.

A király teret akar engedni az “új generációnak”. Döntését indokolva hétfői televíziós beszédében elmondta, hogy akkor kezdte el komolyan foglakoztatni a lemondás gondolata, amikor januárban betöltötte a 76. életévét. Úgy véli, fia, a 46 éves Fülöp herceg készen áll az uralkodásra és úgy gondolja, hogy “a remény új korszakát fogja megnyitni, amelyben a megszerzett tapasztalat és az új generáció lendülete egyesül”.

I. János Károly két nappal a spanyol államot vezető Francisco Franco tábornok halála után, 1975. november 22-én lépett trónra. A parlamentben elmondott első beszédében a demokrácia visszaállítását tűzte ki céljául. Az 1978-ban a politikai erők közötti konszenzus jegyében megszületett új demokratikus alkotmány inkább jelképes szerepet adott az uralkodónak, aki fontos helyet töltött be a demokratikus politikai átmenetben.

A 76 éves király egészsége megrendült az utóbbi években. Ráadásul a diktatúrából a demokráciába való átmenet során megalapozott népszerűségét a királyi családhoz kötődő több botrány is megtépázta. Míg az ezredforduló táján egy felmérésben I. János Károly minden idők legnépszerűbb spanyolja volt, az utóbbi években a súlyos gazdasági visszaesés következményeivel küszködő spanyolok bizalma némileg megrendült benne, szemére vetették fényűző életvitelét, nehezen átlátható vagyonát és a politika érzékeny területeire tett kirándulásait.

A királyi ház az EFE spanyol hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy I. János Károly már januárban döntést hozott lemondásról. Ennek nincs köze sem egészségi állapotához, sem más ilyen vagy olyan típusú eseményhez.

A miniszterelnök bejelentésében méltatta a király szerepét a demokratikus politikai átmenet folyamatában, és Spanyolország érdekeinek fáradhatatlan védelmezőjének nevezte. A kormány még kedden rendkívüli ülést tart, és Mariano Rajoy azt reméli, hogy a parlament nagyon rövid időn belül kikiáltja királlyá Fülöp herceget.

Olvasói sztorik